Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal
Nyitókép: Pixabay.com,

Tetszhalott állapotba került a víziszárnyas-ágazat

Idén eddig háromszor fektette két vállra a madárinfluenza a lúd- és kacsahústermelést, ennek tetejébe jött egy érdek-képviseleti belső botrány.

A madárinfluenza megjelenése miatt válságos helyzetbe került a hazai víziszárnyas-ágazat, a vágóhidak többségét is kénytelenek leállítani, ezért a termelők megélhetése is veszélybe kerülhet – mondta az InfoRádiónak a Magyar Kacsa- és Lúdszövetség elnöke.

"A legfontosabb probléma, hogy az elmúlt fél évben már háromszor tarolta le a komplett ágazatot a madárinfluenza, állnak a termelők, állnak a vágóhidak, a kacsa- és libahústermelők pedig gyakorlatilag munka nélkül maradtak. Ez a vágóhidak esetében több száz munkanélkülit jelent" – ecsetelte Szabó Bálint.

A termelést illetően a Dél-Alföldet érinti a legsúlyosabbak a probléma, gyors javulásra pedig nem lehet számítani, a leállás alsó hangon több hónapos, szeptember előtt nem indul újra vágóhíd.

A termelői telephelyek közül mintegy 150-en igazolták madárinfluenza létét, kétmilliós állomány leölésére került sor, munkahelyeket ezres nagyságrendben érint a vész, ennyi család van bajban.

Hogy kértek-e segítséget a kormánytól, arról elmondta, a kormányzat eddig elzárkózott a kommunikációtól, Szabó Bálint szerint azért, mert a kormányálláspont alapján "nincs legitim vezetője a termelői közösségnek".

"Ez most változott, de az új vezetést a Baromfi Terméktanács nem fogadja el, gyakorlatilag megint belső, ágazati széthúzás miatt tartunk ott, hogy a kormányzattal sem sikerült megkezdeni a párbeszédet."

A helyzet új szintre lép, a következő héten az ország több pontján demonstrációkat szerveznek, "innen nincs hová hátrálni" – fogalmazott Szabó Bálint.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.

Sok a tisztázatlan kérdés a hazai MotoGP-futam jövője körül, a Hungaroring most még nem jöhet szóba

Múlt hétvégén fontos mérföldkövet ért el Balatonfőkajáron Marc Márquez, aki a 100. futamgyőzemét szerezte meg pályafutása során. Vámosi Péter, a motorsportol.hu főszerkesztője szerint sokatmondó, hogy a hétvégén a Slovakia Ringen rendezett kamionversenyen több néző volt, mint a balatonfőkajári gyorsaságimotoros-vb-futamokon, de azt gondolja, ez nem a magyar szervezők hibája. Úgy véli, minél hamarabb megoldást kell találni arra, ki legyen hosszú távon a promóter és a helyszín tekintetében is el lehet gondolkodni valamilyen alternatíván, hogy még többen legyenek a versenyeken.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Óriásiak a háborús károk az ukrán energiarendszerben – A kihívások kezelése modell lehet másutt is

Óriásiak a háborús károk az ukrán energiarendszerben – A kihívások kezelése modell lehet másutt is

Az orosz–ukrán háború nemcsak a frontvonalakon, hanem Ukrajna energiarendszerében is pusztító károkat okozott. Az ottani tapasztalatok ugyanakkor túlmutatnak a háború keretein: az ukrán energiaszektor kihívásai fontos tanulságokkal szolgálnak minden ország számára, amely fel kíván készülni a háborúkhoz hasonló következményekkel járó egyéb válsághelyzetekre, például kibertámadásokra vagy szélsőséges időjárási eseményekre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×