Infostart.hu
eur:
385.36
usd:
331.84
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
A koronavírus-járvány miatt egészségügyi maszkot viselő Bakos Ilona háziorvos fogadja a betegek telefonhívását miskolci rendelőjében 2020. március 24-én. A háziorvosok lehetőség szerint csak telefonon tartják a kapcsolatot a betegeikkel. Csak nagyon indokolt esetben tanácsos a betegeknek személyesen felkeresni őket.
Nyitókép: MTI/Vajda János

Enyhült a járványtól való félelem

Látványos változásokat mért az Ipsos a felnőtt lakosság lazítások utáni járványvédelmi óvintézkedései, hírforrások iránti bizalma és munkavégzéssel kapcsolatos szokásai terén májushoz képest is. A közvélemény-kutató friss becslése szerint több mint 330 ezer aktív munkavállaló veszthette el eddig az állását.

A járványvédelmi korlátozások enyhítését követően ugyan még számos korábbi, távolságtartást célzó szokást - így a tömegközlekedést, a kézfogás vagy a személyes találkozás kerülését - megtartott a többség, júniusban azonban már csökkent az ezek mellett kitartó magyarok aránya - derült ki az Ipsos legfrissebb, ezer fős mintán végzett és a hazai felnőtt lakosság véleményét reprezentáló országos kutatásából.

Egyre inkább az arcmaszk viselésében látja a megfelelő védelmet a lakosság többsége, míg a gyakori kézmosás és a fertőtlenítés sokaknál hátrább sorolódott.
Mennyire tekinti megbízható forrásoknak az alábbiakat a koronavírussal kapcsolatos információkat tekintve? (felnőtt lakosság bázisán, N=1.000 fő / hónap)
Mennyire tekinti megbízható forrásoknak az alábbiakat a koronavírussal kapcsolatos információkat tekintve? (felnőtt lakosság bázisán, N=1.000 fő / hónap)

Kiugróan sokan (87 százalék) nyilatkoztak maszkviselésről a fővárosban, az Ipsos szerint ebben annak is szerepe van, hogy az itteni lakosság használ legnagyobb arányban tömegközlekedést. Az áprilisi 62 százalék helyett

mostanra a magyarok 70 százaléka biztos benne, hogy a gyógyszeripar hamarosan kifejleszti a koronavírus járvány elleni vakcinát.

Június elejére megkérdezettek többsége szerint enyhébb a járvány, mint ami a médiában megjelenik: míg áprilisban a megkérdezettek harmada (33 százaléka), június elején már több mint fele (54 százaléka) nyilatkozott úgy, hogy a hazai média eltúlozza a pandémia veszélyét. Érdekes módon ennek ellenére 88 százalék biztos abban, hogy a járvány világgazdaságra gyakorolt hatása tartós lesz.

Az Ipsos felmérése szerint

a lakosság bizalma fokozatosan csökken a kormányzati szervekkel, a helyi vagy nemzetközi hatóságokkal, valamint a televíziós hírekkel szemben,

míg a közösségi médiában elérhető Covid-19 tartalmakat egyre hitelesebbnek ítéljük meg. Mindezekkel együtt továbbra is messze a tudósok, virológusok, valamint a WHO számítanak a legmegbízhatóbb információforrásoknak, korosztálytól függetlenül.

Mennyire tekinti megbízható forrásoknak az alábbiakat a koronavírussal kapcsolatos információkat tekintve? (felnőtt lakosság bázisán, N=1.000 fő / hónap)
Mennyire tekinti megbízható forrásoknak az alábbiakat a koronavírussal kapcsolatos információkat tekintve? (felnőtt lakosság bázisán, N=1.000 fő / hónap)

Végzettség tekintetében azonban látványos az eltérés: a közösségi média és a televízió bizalmi indexe a legfeljebb szakmunkás képesítéssel rendelkezők körében a legmagasabb, míg a diplomásoknál a WHO, a helyi egészségügyi hatóságok és a tudomány képviselői átlagon felüli hitelességű hírforrások.

A kutatásban próbálták felmérni a munkanélküliséget is. A közvéleménykutató cég a válaszok alapján úgy becsli, hogy

a járvány miatt az állásukat ideiglenesen vagy tartósan elvesztő aktív munkavállalók aránya 7 százalék, azaz 330.000 főnél több lehet.

A március óta tartó leépítések a női munkavállalókat továbbra is nagyobb mértékben sújtják: 9,3 százalék számolt be állásvesztésről szemben a férfiak körében mért 5,2 százalékkal. De ennél is magasabb, 10 százalék feletti érték mérhető a fiatal, 30 év alatti munkavállalók körében.

A korlátozások enyhítésével párhuzamosan az otthoni munkavégzés aránya már májusban is csökkenő értéket mutatott, kivétel ez alól a főiskolai vagy egyetemi diplomával rendelkezők szegmense, ahol a vizsgálat szerint tartósan home office-ra rendezkedtek be a munkavállalók, mivel 54,5 százalékuk tett említést otthoni munkavégzésről.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkednek az amerikai tőzsdék, szárnyalnak a befektetési bankok

Emelkednek az amerikai tőzsdék, szárnyalnak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×