INFORÁDIÓ 
2020. február 20. csütörtök
Aladár, Álmos

piac

profil

élelmiszer

budapest

Új funkciót kaphat a Fény utcai piac

Új funkciót kaphat a Fény utcai piac

Infostart

Jelentősen visszaesett a vásárlók száma, havi 300 ezer forintot bukik az önkormányzat az üres üzlethelyiségeken, idén várhatóan nem fizet osztalékot a piacot üzemeltető önkormányzati társaság. A II. kerületi képviselőtestület csütörtökön dönthet a szükséges intézkedésekről.

Az elmúlt években drasztikusan visszaesett a Fény utcai piac bérlőinek száma, ezért Őrsi Gergely II. kerületi polgármester szerint engedélyezni kell, hogy az élelmiszerek mellett használt ruhán kívül bármi mást is lehessen árulni benne - idézte a Napi.hu a kerületi képviselőtestületnek benyújtott előterjesztést. Ha pedig ez sem megy, akkor irodaként vagy gyerekmegőrzőként kell hasznosítani az üresen álló helyiségeket.

Emellett változtatnának az őstermelői árusítóhelyek igénybevételi szabályain is, mivel az elektronikus őstermelői igazolvány bevezetése óta jelentősen visszaesett a terményeiket, termékeiket értékesítő gazdák száma. A vállalkozói igazolvánnyal igénybe vehető asztali elárusító rendszer engedélyezése esetén nagy valószínűséggel az üzlethelyiséggel rendelkező Fény utcai piac kereskedői is kitelepülnének az elárusító asztalokra, így javasolják részükre az előbérleti lehetőség biztosítását is.

Engedélyeznék azt is, hogy az asztalokon ne csak élelmiszert lehessen árulni.

A Mammut bevásárlóközpont mellett található Fény utcai piac vásárlószáma a környezetében zajló hatalmas építkezések, a munkaerőhiány és a Nébih óriási médiavisszhangot kiváltó két évvel ezelőtti boltbezárása miatt az elmúlt években 30 százalékkal esett vissza, jelenleg pedig 15 üzlethelyiség áll üresen.

A polgármester szerint az üres üzlethelyiségek hasznosítása a jelenlegi feltételrendszer mellett szinte lehetetlen.

Egy üres üzlethelyiség havi 300 ezer forint veszteséget jelent a társaságnak, amely éves szinten, 15 helyiséggel számolva 54 millió forint.

A Fény Utcai Piac Beruházó, Szervező és Üzemeltető Kft. 100 százalékban az önkormányzat tulajdona, amelyből 2014 és 2018 között stabilan évi 40 millió forint osztalékot tudtak kivenni, tavaly pedig a 2018-as eredmény terhére 20 milliót. Ez idén már nem fog menni. A problémákról egyébként a kft. 2018-as kiegészítő mellékletében is szó esik. A cég elérhető mérlegei szerint 2014 és 2018 között stabilan közel 500 millió forint bevétel mellett működtek. Adózott eredményük 2014 és 2016 között 65 és 80 millió forint között mozgott, 2017-ben és 2018-ban viszont 30 millióra csökkent.

Az ügy nem először kerül napirendre, 2007-ben már tárgyalták a profilkötöttségről, de akkor a testület elutasította annak feloldását.

Nyitókép: Fotó: facebook/@FenyUtcaiPiac

Kapcsolódó hang

Őrsi Gergely
 


A címlapról ajánljuk

INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018