Infostart.hu
eur:
364.69
usd:
326.03
bux:
146001.57
2026. november 3. kedd Győző
Los Angeles, 2017. november 17.A Tesla Motors által közreadott képen Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója bemutatja az amerikai cég elektromos meghajtású kétüléses sportkabrioletjét, a Roadstert a Los Angeles-i tervezőközpontban 2017. november 16-án. (MTI//EPA/Tesla)
Nyitókép: MTI//EPA/Tesla

Itt a bejelentés, kiderült, hol épít gyárat Európában a Tesla

Berlin mellett építi fel első európai üzemét a Tesla - jelentette be Elon Musk, az elektromos autókat gyártó amerikai társaság vezetője a német fővárosban kedd este.

Elon Musk a Bild című lap és autós magazinja, az Auto Bild közös autóipari elismerése, a Das Goldene Lenkrad (Az arany kormánykerék) nevű díj átadó gáláján elmondta, hogy a készülő új berlin-brandenburgi nemzetközi repülőtér (BER) közelében építik fel első európai - és a sanghaji üzem után második Amerikán kívüli - gyárukat.

Az üzemben akkumulátorokat és meghajtási rendszereket gyártanak majd és kocsikat szerelnek össze. Az első autó a Model Y lesz - közölte Elon Musk.

A Der Tagesspiegel című lap szerint a vállalat képviselői hónapok óta tárgyaltak a Berlin körül elterülő Brandenburg tartomány kormányával a beruházásról, és Elon Musk kedden írt alá hivatalos megállapodást Jörg Steinbach gazdasági miniszterrel.

Az üzemet a Grünheide nevű településnél építik fel, a berlini városhatártól 10 kilométerre délkeletre.

Korábban a BMW egy végül meg nem valósított beruházásának helyszíneként is szóba került.

A Gigafactory 4 nevű Tesla-gyár 10 ezer új munkahelyet jelent a térségnek. Az üzemmel együtt egy mérnöki és egy formatervezési központot is kialakítanak. A termelés megkezdésére még nincs hivatalos időpont, valószínűleg 2021 végét célozzák majd meg.

Az üzem a sanghaji Gigafactory 3 példáját követheti. A kínai nagyvárosnál egy évnél rövidebb idő alatt építettek Tesla-gyárat, amely nemrégiben kapta meg a működési engedélyt, és évi 150 ezer darabos kapacitással kezdi meg a termelést - írta a Der Tagesspiegel.

A Teslánál évek óta tervezik egy európai gyár felépítését. Németországból több autóipari fellegvár, például Bajorország és Alsó-Szászország, az Audi és a BMW, illetve a Volkswagen hazája igyekezett megszerezni a beruházást, és ágazati elemzői körökben nemigen számoltak azzal, hogy befutó lehet a számottevő járműiparral nem rendelkező Berlin-Brandenburg régió.

A Tesla a harmadik negyedévben rekordszámú, 97 ezer autót szállított le megrendelőinek, 2 százalékkal többet, mint az előző negyedévben.

A Tesla kínálatában szereplő három modellből a két drágább típus, a Model S és a Model X értékesítése 1,4 százalékkal csökkent, a "tömegterméknek" szánt Model 3 eladásai pedig 2,6 százalékkal nőttek.

A társaság a szeptemberrel véget ért negyedévben 6,3 milliárd dollár (1915 milliárd forint) bevételre tett szert, ami 8 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Nyeresége 342 millió dollárt tett, ami ugyan 34 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 516 millió dollárnál, de így is meglepetés, mert elemzők veszteségere számítottak. A Tesla kilencéves tőzsdei történetében ez volt az ötödik nyereséges negyedév, az összes többi veszteséges volt.

Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Alkotmányos válság van Lengyelországban az alkotmánybíróság körüli helyzet ügyében. Tálas Péter elemző szerint az nem kérdés, hogy anno a Kaczyński-féle PiS és Nawrocki elnök jogot sértett, de a mostani átmenet is felvet jogi aggályokat. Az elemző szerint bajban van a Tusk-kormány, de a helyzet a lengyel külpolitika Ukrajna-pártiságát alapvetően nem fogja megváltoztatni.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×