Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás
Nyitókép: Pixabay

Négynapos húsvét: a boltok mindenkit megviccelhetnek

A legtöbb bolt nagypénteken, húsvétvasárnap és húsvéthétfőn is zárva lesz - mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára az InfoRádiónak. Vámos György szerint idén akár 60 milliárd forintot is elkölthetnek a vásárlók a négynapos ünnep miatt.

A húsvéti ünnepek négy olyan pihenőnapot, hétvégét, munkaszüneti napot jelentenek, amikor három napon át az üzletek zárva lesznek - közölte az InfoRádióban Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

Egyedül szombaton lehet majd bevásárolni.

"Mindez azt jelenti, hogy ahogyan az elmúlt napokban, szombaton is óriási forgalomra lehet számítani. Aki tehette, megpróbált már eddig bevásárolni, viszont aki az utolsó napokra hagyja, a szokásosnál sokkal hosszabb sorban állásra számíthat" - tette hozzá.

A kereskedők haszna - mint elmondta - nagyobb lehet, mint az előző 20 évben bármikor.

A márciusi-áprilisi hónapokban egyébként is megugrik a forgalom körülbelül 100 milliárd forinttal, a jó időben sokkal többet vásárolnak a családok, ugyanakkor az év gyengébb hónapjai (január-február) után jelentős a fogyasztási többlet, aminek

50-60 százalékban a húsvét az oka,

a nagybevásárlás és az ajándékvásárlás.

Hogy mely boltok lehetnek nyitva, arról Vámos György elmondta, a jogszabályok szigorúan és pontosan meghatározzák ezt.

"Nagypénteken, húsvétvasárnap és húsvéthétfőn a boltok nem nyithatnak ki. Kivételek persze vannak: benzinkút, virágbolt, édességbolt, illetve a non-stop kis üzletek, ahol a vállalkozó, illetve családtagja áll a pult mögött".

Szombaton viszont minden nyitva lehet, kivételt a tapasztalatok alapján az iparcikkboltok jelenthetnek. A nyitvatartás bármilyen változását a boltosoknak fel kell tüntetniük.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sok élelmiszerünkben van pálmaolaj – ami miatt lángolnak az őserdők

Sok élelmiszerünkben van pálmaolaj – ami miatt lángolnak az őserdők

Indonéziában hatalmas tűzvészek pusztítanak. A hatóságok szerint az ültetvénytulajdonosok gyakran gyújtanak tüzet erdőségekben és tőzeglápokban, hogy területet nyerjenek a a pálmaolaj előállításához. 72 embert már őizetbe vettek gyújtogatás miatt. A pálmaolaj a globális élelmiszerellátás „jolly jokere”, és Indonézia állítja elő belőle a legtöbbet. A részletekről Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Ma tartományi parlamenti választást tartottak Szász-Anhaltban, ahol közel 1,7 millió választópolgár döntöttt az új törvényhozás összetételéről és közvetve a következő tartományi kormányról. Az AfD története során először kerülhet hatalomra egy német tartományban, és akár önállóan is kormányt alakíthat, a CDU pedig 20 százalékpont alatti vereséget szenvedhetett. Az eredmény átrendezheti Németország politikai erőviszonyait, megkérdőjelezheti az AfD elszigetelésére épülő stratégia működőképességét, és súlyos belső vitákat indíthat el a kereszténydemokratáknál. Egy történelmi AfD-győzelem egyben Friedrich Merz kancellár személyes kudarca is lenne, ami meggyengítheti párton belüli tekintélyét, és bizonytalanná teheti hosszabb távú politikai jövőjét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×