Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Látványos ábrák mutatják a magyar ingatlanpiac folyamatait

Február végén közzétette legfrissebb ingatlanpiaci jelentését a Központi Statisztikai Hivatal, amelyből kiderül: annak ellenére, hogy 2018-ban az előző évhez képest 23 százalékkal több új lakás épült, a lakásállomány megújulásának volumene jelentős mértékben lemarad a kívánatostól.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2018-ban 23 százalékkal több lakás épült, mint 2017-ben, a jelentés szerint azonban országszerte nagymértékű szórás tapasztalható. Budapesten és Pest megyében ugyanis közel 40 százalékkal bővült az új lakások piaca, az ország többi régiója azonban ettől jelentősen elmaradt - mutatnak rá az újHÁZ Centrum szakértői a KSH adataira hivatkozva.

Mint ismert, a magyar lakásállomány elöregedőben van, és ahhoz, hogy a megújulás volumene optimális legyen, évente 40 ezer új ingatlan felépítése és átadása lenne szükséges.

Jelenleg azonban ennek a kívánatos újépítésű ingatlanszámnak még a felét sem érjük el, ez pedig azt jelenti, hogy számottevően nem javult ebből a szempontból az életminőség Magyarországon

- mondják az építőanyag-kereskedelmi hálózat szakértői. Hozzáteszik: a kormányzat által meghirdetett új intézkedéscsomag jó irányt jelent az építőipar további növekedéséhez, ám az állami ösztönzők körének további bővítésére lenne szükség ahhoz, hogy az évi 40 ezer új ingatlan felépítése megvalósuljon.

Plusz forrás és szakemberek nélkül nincs további bővülés

- A falusi csokot rendkívül jó lehetőségnek tartjuk arra, hogy a leszakadóban lévő vidéki kistérségek lakásállománya megújuljon, azonban forrásbővítést tartunk szükségesnek ahhoz, hogy ennek mértéke relevánsan érezhető legyen - magyarázzák. Az újHÁZ Centrum elemzői úgy vélik, fokozottan kellene támogatni a régi épületek energetikai korszerűsítését, valamint a megújuló energiák használatát, amellyel a családok nemcsak rezsiköltséget takaríthatnak meg, hanem a környezetre gyakorolt negatív hatásokat is csökkenteni tudják. Meggyőződésük szerint, mivel ez összhangban áll az Európai Unió irányelveivel, az Otthon Melege Program kiterjesztésével és rugalmasabbá tételével megvalósíthatóvá válhatna.

"Fontosnak tartjuk azonban hangsúlyozni, hogy mit sem érnek ezek a kormányzati intézkedések akkor, ha továbbra is olyan mértékű szakemberhiány lesz az ágazatban, mint amit most tapasztalhatunk" - mutatnak rá közleményükben.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×