Infostart.hu
eur:
375.19
usd:
318.05
bux:
127275.6
2026. február 26. csütörtök Edina

Több pénz a vizes beruházásokra

Eredményekről számolt be a Vízügyi Elnöki Testület megbeszélése után a magyar államfő.

Áder János a budapesti Víz Világtalálkozón tartott egyeztetésről elmondta: a világ kilenc legnagyobb fejlesztési bankja elkötelezte magát, hogy megduplázzák a következő öt évben a vizes beruházásokra fordított összeget. Hozzátette: a résztvevők, köztük a Világbank képviselői egyetértettek abban, hogy gyorsítani kell a finanszírozás és a beruházások tempóján. 

A tanácskozás résztvevői egyetértettek abban is, hogy ha minden így marad a következő 15-20 évben, vízválság alakul ki a világban, amelyet meg kell előzni.

Mint emlékeztetett, 15 ezer milliárd dollár értékű vagyon van veszélyben, és ha semmit nem csinálunk, akkor a számítások szerint 2050-re háromszor ekkora lesz a veszélyeztetett infrastruktúra értéke.

Elmondta, egyetértettek abban is, hogy gyorsítani kell a finanszírozás és a beruházások tempóján. Új, innovatív pénzügyi megoldásokkal kell segíteni a vízügyi fejlesztések finanszírozását, a fejlesztési bankoknak pedig támogatni kell az új vízipari technológiák elterjedését.

Egyetértés volt abban is, hogy kísérleti programokat kell szerte a világban beindítani a jelenleg is több milliárd embert fenyegető vízválság megelőzése érdekében.

A köztársasági elnök elmondta, a mai tanácskozás megerősítette véleményét, miszerint "a víz a 21. század legfontosabb kérdése, nélkülözhetetlen erőforrásunk, pótolhatatlan és helyettesíthetetlen nyersanyagunk".

A veszélyeztetett vagyonnal összefüggésben példaként említette a terméketlenné vált földeket, a súlyos milliárdokért megépített, de a vízhiány miatt működésképtelenné vált vízerőműveket, és az árvizek által tönkretett infrastruktúrát.

A természeti katasztrófák okozta károk mértéke drámai mértékben nőtt az utóbbi tíz évben - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
A kormány elrendelte a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát – Kormányinfó percről percre

A kormány elrendelte a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát – Kormányinfó percről percre

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta. Nagy Márton gazdasági miniszter kijelentéséről, amely szerint csak öt nagybank kellene, hogy maradjon, Gulyás Gergely azt mondta: ez nem a kormányzati álláspont, „nem kívánunk a piacba beavatkozni. A kormány nem akarja meghatározni a Magyarországon tevékeny bankok számát.”

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Jelentett az Nvidia - Mit csinálnak a piacok?

Jelentett az Nvidia - Mit csinálnak a piacok?

Szerda este közzétetet legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában is iránykeresés látszik, Amerikában pedig kis esés jöhet a tőzsdéken. Ma ismét felpörögnek a nemzetközi események. Délelőtt Lagarde EKB-elnök beszédét figyelik árgus szemekkel a befektetők, majd az eurózóna hitelezési adatai és inflációs várakozásai érkeznek. Délután az amerikai heti friss munkanélküli segélykérelmek száma ad újabb impulzust a piacoknak az ottani munkaerőpiac állapotáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×