eur:
394.1
usd:
369.5
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Itt tudja összehasonlítani a kgfb-díjakat!

Elindult a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) díjnavigátora a 2017. január 1-jétől érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjakkal, ahol valamennyi érintett biztosító tarifája megtalálható, az azokhoz kapcsolódó összes kedvezménnyel együtt - közölte a MABISZ.

A magyarországi kgfb-piacon érdekelt 14 biztosító társaságból 11 cég hirdetett meg új díjakat 2017. január 1-jétől, míg 3 cég a korábban meghirdetett díjait alkalmazza jövő év elejétől is.

A MABISZ adatai szerint az összes gépjármű 37,2 százaléka rendelkezik még január 1-jei évfordulóval: a 4,6 millió járműből 1,7 millió gépjármű tartozik ebbe a körbe. Az összes járműből 2,9 millió olyan személygépkocsi, amely magánszemély tulajdonában áll, és közülük 1,1 millió gépkocsi január 1-jei évfordulós, ezeknél lehet most biztosítót váltani.

Akik biztosítóváltásban gondolkodnak, két határidőre kell figyelniük: a biztosítást írásban lehet felmondani, és a felmondásának december 1-jéig be kell érkeznie a biztosító társasághoz. Ezt követően még egy hónap áll rendelkezésre arra, hogy az autós az új, 2017. január 1-jétől érvényes kgfb-szerződését megkösse.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
Izrael megtámadta Iránt - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Izrael megtámadta Iránt - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Péntekre virradóra megtörtént Izrael válaszcsapása Irán ellen, ennek hatására komoly esést láthattunk az Ázsiai piacokon, és kilőttek a nemesfémek, valamint az olaj is. Ezt követően az európai és amerikai tőzsdéken ugyan a kezdeti aggodalmakat követően nagyobb esés volt várható, a nyitásra azonban jelentősen javult a hangulat. Alapvetően az egész héten rossz hangulat uralkodik a világ tőzsdéin, az izraeli válaszcsapást már beárazták egy bizonyos mértékig a piacok.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×