Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Tőzsdére viszik a szaúdi olajcéget

Tőzsdére vinné az állami olajvállalat egyelőre csak 5 százalékát a szaúdi állam - jelentette be a szaúdi koronaherceg. A Portfolio elemzője azt mondta: mivel a szaúdi állam a világ legnagyobb olajkészletével rendelkezik, ezért akár még az állami vállalat 5 százalékának a tőzsdére vitele is óriási jelentőségű a piacon.

„Az Aramco szaúd-arábiai állami olajvállalat eddig nem volt a nyilvános piacon, nagyon keveset lehet tudni a cégről. Az utóbbi 20-30 évben alig tettek közzé adatot, amiből következtetni lehet arra, hogy milyen eredményesség mellett működik a vállalat” - idézte fel Gayer Attila.

„Egyedül azt lehet tudni, hogy hatalmas bizonyított olajkészletek felett rendelkezik, a világ legnagyobb olajkészletei vannak a birtokában, a napi kitermelés is tízmillió hordó körüli” - hangsúlyozta.

Mivel egy meglehetősen nagy vállalatról van szó, emiatt még egy öt százalék – illetve egy ennél kisebb tulajdoni hányad – tőzsdére vitele is jelentős piaci kapitalizációval rendelkező tőzsdei vállalatot tudna létrehozni – vázolta az esemény fontosságát a Portfolio elemzője.

„Ha azzal számolunk, hogy csak az öt százalékot viszik tőzsdére, akkor is százmilliárd dollár feletti piaci értékű cég jöhet létre, ami egy BP-nél is nagyobb vállalatot jelent” – folytatta.

Hozzátette: egyelőre a részletek még nem láttak napvilágot.

„Annyit lehet tudni, hogy a kibocsátás előtt – a tervek szerint – holdingvállalattá alakítanák a szaúdi Aramcót. Ennek majd a leánycégei kerülhetnek nyilvános kibocsátás keretében értékesítésre” - közölte.

Kiemelte, hogy a legnagyobb kérdés jelenleg is az, hogy a befektetők – akik lejegyzik majd a részvényeket - hozzáférést kaphatnak-e az igazán értékes olajtermelési eszközökhöz.

„Ennek igazából nagyon kicsi az esélye, hiszen a szaúdi olajtermelést övező adatok szigorú állami titokként vannak nyilvántartva. Feltehetően egy nyilvános kibocsátás során a szaúdi olajcég nem szeretné, hogy ezek az állami titkok nyilvánosságra kerüljenek, és vélhetően továbbra is a nyilvánosságtól elzártan szeretné ezt a tevékenységét folytatni” - vázolta a kilátásokat Gayer Attila.

A döntés mögött a Portfolio elemzője szerint főként az áll, hogy Szaúd-Arábiára is hatással van az erőteljesen eső olajár, mivel a gazdaság nagyon erőteljesen függ az olajbevételektől.

„A minap publikálták azt a hosszú távú stratégiai tervet, aminek a célja, hogy az ország gazdaságát függetlenítse az olajárak alakulásától. Ennek részét képezi egyébként a tőzsdei olajcég értékesítése is, amiből számítások szerint nem kevés pénz folyhat be, ami a költségvetési hiányt tudja majd enyhíteni” - közölte Gayer Attila.

„Azt látni kell, hogy a szaúdi költségvetés nagyon rosszul fest, tavaly rekordszintre futott a GDP-arányos költségvetési hiány, ami miatt az idei évre jelentős megszorításokat ütemeztek be. Ezek pedig politikailag nem túl népszerű intézkedések – már a szaúdiaknak is fáj az olajárfolyam, és szükségesek a költségvetési kiigazítások” - magyarázta a Portfolio elemzője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Történelmi szövetség formálódik a feszült régióban: létrejöhet az „iszlám NATO”, de sok a rejtett akna

Történelmi szövetség formálódik a feszült régióban: létrejöhet az „iszlám NATO”, de sok a rejtett akna

Törökország csatlakozásával háromoldalúvá bővítenék a katonai szövetséget Szaúd-Arábia és Pakisztán között. A formálódó együttműködés alapjaiban írhatja felül azt, amit korábban a Közel-Kelet biztonságpolitikájáról gondoltunk. A helyzet rendkívül instabil, könnyen lángba borulhat a teljes régió, ráadásul egymásnak teljesen ellentmondó érdekek halmazából kell valamilyen, az eddigiekhez képest alternatív védelmi együttműködést kialakítani. A kihívás nagy, de régióban elrejtett veszélyes politikai-gazdasági aknák könnyedén boríthatnak mindent.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×