Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

ILO: a fiatalok 43 százaléka munkanélküli vagy szegény világszerte

Globálisan a fiatal munkaerő közel 43 százaléka vagy munkanélküli, vagy van ugyan munkája, de szegénységben él - szerepel a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) Globális foglalkoztatási trendek a fiatalok körében 2015 című kiadványát összefoglaló tájékoztatásban.

Az ILO az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye szerint a fiatalok globális munkanélküliségi rátája továbbra is jelentősen meghaladja a válság előtti szintet. Bár a ráta 13 százalékon stagnált 2012 és 2014 között, ez még mindig jóval meghaladja a válság előtti 11,7 százalékot - áll a tájékoztatásban.

A jelentés előrejelzései szerint ez az arány 2015-re várhatóan eléri a 13,1 százalékot. Hozzáteszik: a fiatalok munkanélküliségi rátája annak ellenére magas marad, hogy kevesebb a munkanélküli fiatal, mivel csökken a fiatal foglalkoztatottak száma is csökken.

Az ILO adatai szerint 2014-ben a munkanélküli fiatalok száma globálisan 73,3 millióra csökkent, ez 3,3 millióval kevesebb, mint a válság 2009-es csúcspontját jellemző 76,6 millió.

Az ILO jelentése szerint - amely az Eurostat adatait idézi - Magyarországon 2008 és 2014 között 11,5-ről 13,6-ra nőtt a 15-24 éves fiatalok munkanélküliségi aránya a korosztályukban. A legmagasabb értéket 2013-ban mérték, ekkor 15,5 százalék volt a ráta Magyarországon.

A tanulmányból kiderül, hogy a fejlett gazdaságokban és az Európai Unióban 2012-höz képest 1,4 százalékponttal csökkent a munkanélküliség a fiatalok körében. Kelet- és Délkelet-Ázsiában, a csendes-óceáni térségben, a Közel-keleten és Észak-Afrikában pedig nőtt a fiatalok munkanélküliségi rátája 2012 és 2014 között.

A jelentés szerint a fejlett gazdaságokban emelkedett azoknak a fiataloknak a száma, akik munkát találnak, a munkahelyek minősége azonban elmarad a várakozásaiktól. Sokan szenvednek a hosszú távú munkanélküliségtől, az Európai Unióban háromból több mint egy munkanélküli fiatal keres egy évnél hosszabb ideje munkát - derült ki a jelentésből.

Az ILO tanulmánya rávilágít a nemek között továbbra is fennálló szakadékra is: a fiatal nők részvételi aránya a munkaerőpiacon a legtöbb régióban jóval alacsonyabb a fiatal férfiakénál. A munkanélküliség is változatlanul nagyobb mértékben fenyegeti a nőket, mint a férfiakat.

A jelentés készítői szerint az alacsony jövedelmű országokban a fiatalok 31 százaléka nem rendelkezik semmiféle képzettséggel, szemben a közepes jövedelmű államok alsó, illetve felső sávjába tartozó országokkal, ahol ez az arány 6, illetve 2 százalék.

A felmérésben vizsgálták az iskolából a munkahelyre történő átmenetet is. Azok számára, akik stabil munkahelyre vágynak, az átmeneti időszak átlagban 19 hónapig tart világszinten. Az egyetemet végzett fiataloknak általában harmadannyi időre van szükségük ahhoz, hogy stabil munkahelyet találjanak, mint a csak általános iskolát végzetteknek - derül ki az ILO jelentéséből.

Címlapról ajánljuk
Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Egyre több óvodás gyermeknek van saját telefonja, a gyermekek 7 százaléka pedig már 4–6 évesen mobilhasználó – derült ki az NMHH reprezentatív kutatásából, amelyet 2 ezer szülő és 2 ezer 7 és 16 év közötti gyermek megkérdezésével végeztek el. A felmérés rámutat arra is, hogy a gyerekek szabadidejük egyre nagyobb részét töltik digitális platformokon, a szülők egyre passzívabbak, a mesterséges intelligenciának pedig mindenki jobban hisz a kelleténél.

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Von der Leyen: a bizonytalanság korában az EU–Mercosur megállapodás erősíti Európát

Von der Leyen: a bizonytalanság korában az EU–Mercosur megállapodás erősíti Európát

Több mint negyedszázados tárgyalássorozat végére tett pontot az Európai Unió és a Mercosur, amikor aláírták azt a partnerségi megállapodást, amely a világ egyik legnagyobb, közel 700 millió embert felölelő gazdasági térségét hozhatja létre. Az egyezség egy olyan időszakban született meg, amikor a globális kereskedelmet egyre inkább vámháborúk, korlátozások és geopolitikai széttöredezés jellemzi, és éppen ezért politikai értelemben is világos állásfoglalás a nyitottság és az együttműködés mellett. A megállapodás többmilliárd eurónyi vám eltörlésével, a piacok megnyitásával és a jogi kiszámíthatóság erősítésével érdemi növekedési és beruházási lökést adhat mindkét kontinensnek, különösen az exportáló vállalatok és a kis- és középvállalkozások számára. Stratégiai szinten Európa ellátásbiztonságát is erősíti a kritikus nyersanyagokhoz való hozzáférés révén, miközben Latin-Amerikának technológiát, tőkét és magasabb hozzáadott értékű termelési lehetőségeket kínál. A jövő héten az Európai Parlamentben induló vita már nem csupán egy kereskedelmi egyezményről, hanem arról szól majd, hogy az EU és partnerei milyen szerepet kívánnak betölteni egy fragmentálódó világgazdaságban. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének vendégcikke a Portfolio-n.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×