Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Jót tett az idegenforgalomnak a Vár felújítása

A városépítészeti felújítások jelentősen élénkítették a budapesti idegenforgalmat - állítja a Zsidai-étteremlánc vezetője. Zsidai Zoltán Roy szerint a Budai Vár a világ idegenforgalmi élvonalába került.

"A Vár felújítása megtörtént, ami tényleg döbbenetesen szép és ütős hatással bír" - fogalmazott az InfoRádiónak Zsidai Zoltán Roy, a Zsidai-étteremlánc vezetője.

Mint mondta, "azt gondoltuk és tudtuk, hogy ez nagyon jót fog tenni a Várnak és nagyon szép lesz, de amikor az ember látja, hogyan mutat ez az új kockakő, faltól-falig egy szintben, gyönyörű szépen lerakva, és ezen hogy mutatnak a teraszaink és az éttermek, akkor látszik, hogy ez a világ élvonalába repítette a budai Várat".

Szerinte a budapesti eddig is az egyik legszebb óváros volt Európában, de most már egyértelműen a legszebb három közé sorolható.

A Zsidai-étteremlánc vezetője arról is beszélt, hogy a felújítás nekik is nagyon sokba került, mert ez a szezon kétharmadát tönkretette. Ám - mint fogalmazott - pragmatikusan állnak ehhez hozzá. "A Várnak szépülnie kell, fejlődnie kell, ezt valamikor meg kellett csinálni. Egyszer be kellett nyelni ezt a pirulát, de egyébként látszik, hogy utána nagyon szépen elindult az egész és tekintettel arra, hogy idén 32 éves a családi cégünk és mi alapvetően évszázados szinten szeretnénk gondolkodni és tervezni, ezért ezzel a nagy veszteséggel nem foglalkozunk, mert ez lehet az alapja annak a fejlődésnek, ami szerintem még előttünk áll" - mondta Zsidai Zoltán Roy.

Hanganyag: Sánta András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Történelmi szövetség formálódik a feszült régióban: létrejöhet az „iszlám NATO”, de sok a rejtett akna

Történelmi szövetség formálódik a feszült régióban: létrejöhet az „iszlám NATO”, de sok a rejtett akna

Törökország csatlakozásával háromoldalúvá bővítenék a katonai szövetséget Szaúd-Arábia és Pakisztán között. A formálódó együttműködés alapjaiban írhatja felül azt, amit korábban a Közel-Kelet biztonságpolitikájáról gondoltunk. A helyzet rendkívül instabil, könnyen lángba borulhat a teljes régió, ráadásul egymásnak teljesen ellentmondó érdekek halmazából kell valamilyen, az eddigiekhez képest alternatív védelmi együttműködést kialakítani. A kihívás nagy, de régióban elrejtett veszélyes politikai-gazdasági aknák könnyedén boríthatnak mindent.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×