Münchhausen báró meséli: "Gyorsan és nagy erővel megragadtam a varkocsomat, ugyanakkor térdem közé szorítottam a lovamat, könyörtelen keménységgel szépen kirántottam magam paripástul a feneketlen sárból." (Tordon Ákos fordítása)

Az Európai Központi Bank (EKB) a júniusi pénzügypolitikai értekezletén rendkívüli intézkedéseket hozott: rekord alacsonyra csökkentette alapkamatát, bevezette a negatív betéti kamatot, korlátozott mennyiségi enyhítésbe kezdett 165 milliárd euró erejéig, és szeptembertől egyedülállóan hosszú, négyéves lejáratú refinanszírozási hiteleket kínál a kereskedelmi bankoknak rekord olcsón, az első sorozatban 400 milliárd eurós kerettel. Ráadásul ez afféle "növekedési hitelprogram" lesz, mert az ebből fölvett hiteleket a kereskedelmi bankoknak a vállalatok és a lakosság számára kell továbbkölcsönözniük, az utóbbinak fogyasztás, nem pedig lakásvásárlás céljára. Amelyik bank ezt nem teljesíti, annak nem négy év múlva, hanem már két év múlva vissza kell adnia a pénzt az EKB-nak.

Az EKB abból indul ki, hogy a válság elhúzódásának, a gazdasági növekedés deflációval fenyegető renyheségének alapvető oka a gyenge hitelkereslet és a relatív hitelhiány, vagyis az, hogy az eddigi enyhítő intézkedésekkel nem sikerült a reálgazdaság finanszírozására ösztönözni a tőkepiaci befektetőket. Ha tehát még olcsóbb és még bővebb lesz a hitel, ráadásul az EKB a helyes irányba tereli, akkor majd megtörténik a változás -vélik.

Pénz és hitelforrás van bőven az eddigi enyhítésekből is, csak tényleg nem oda megy, ahova kellene. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) statisztikája szerint az euróövezet hazai összterméke (GDP) a fellendülés korában, 2001 és 2008 között több mint megkétszereződött, és közben a tőkepiaci kapitalizáció - részvények, a kötvények és a kereskedelmi bankok mérlegfőösszege együtt - a GDP 6,3-szorosáról a 4,8-szeresére csökkent. Utána, 2012 végéig, az euróövezeti GDP 10 százalékkal csökkent, viszont a tőkepiac a GDP 5,2-szeresére duzzadt. A pénz már nem a reálgazdaságba ment, hanem a tőkepiaci eszközök, a részvények, a kötvények piaci árát duzzasztotta csak - persze a 2008 végi részvény- és árupiaci krach miatt alacsony bázisról, de mindenképp ellenkező irányban a gazdaság alakulásával.

Ám ez egészen biztosan nem azért történt, mert a döntéshozó, szabályozó központok nem terelték eléggé a pénzt a reálgazdaságba.

Az Eurostat és az EKB statisztikáiból kiderül, hogy az euróövezetben 1999 és 2008 között - a válság kezdetéig - a lakosság elkölthető jövedelme reálértékben évi 4,1 százalékkal nőtt, majd 2008 és 2013 között évente csak 0,7 százalékkal gyarapodott, nem számolva a 2008-ig jellemzően kissé 2 százalék felett, azóta 2 százalék alatt ingadozó inflációt. Ennek megfelelően a lakossági fogyasztás 1999 és 2008 között évente 2 százalékkal nőtt, majd utána 2013-ig már csak évi 0,5 százalékkal bővült.

Ha a vevők nem veszik az árukat és a szolgáltatásokat akkor lefékeződtek a vállalati beruházások is: az új beruházások értéke 2008-ban 42 százalékkal volt több az euróövezetben, mint 1999-ben, majd 2013-ban 16 százalékkal kevesebb, mint 2008-ban.

A hitelfolyam szoros összefüggést mutat. A lakosság adósságállománya - lakáskölcsönök nélkül - a statisztikák szerint 1160 milliárd euró volt 2003 végén, 1400 milliárd 2008 végén - 21 százalékkal több -, de csak 1370 euró 2013 végén. Párhuzamosan a vállalatok adósságállománya 3043 milliárd euró volt 2003 végén, 4820 milliárd 2008 végén, de már csak 4354 milliárd euró 2013 végén. Csupán az államadósság alakult ellentétesen: a 2003 végi 2216 milliárd euróról 2008 végére 2565 milliárdra, majd 2013 végére 3401 milliárdra nőtt.

A lakossági jövedelmek növekedése már a válság előtti évtizedben is lassult a korábbiakhoz képest a fejlett világban, de a hitelkereslet ennél kevésbé lassult: ez okozta a 2008-as összeomlást. Azóta viszont a hitelkereslet egyenest csökkent, és ennek oka a jövedelmek növekedésének minden korábbinál nagyobb lassulása. Az 1960-70-es évtizedben a lakossági jövedelmek gyorsulva nőttek, ettől a hitelezés is gyorsult, mégsem lett válság - most fordított a helyzet, és folytatódik a válság.

Mindebből elég egyértelmű: a tőke nem azért megy inkább a tőkepiacra, mert nem terelik eléggé a reálgazdaságba, sőt, nem is csak azért, mert a tőkepiacon jobb a megtérülés, hanem eleve azért, mert a reálgazdaság hitelkereslete elapadt. Amíg az emberek többet keresnek, a drágább hitelt is fölveszik, ha meg kevesebbet keresnek, akkor az olcsót sem. Mindez továbbgyűrűzik a vállalati hitelezésbe. Az elmúlt évtizedek tapasztalata igazolja ezt a kapcsolatot a jövedelem, a fogyasztás és a hitelkereslet között.

Önmagában a hitelpolitika nem old meg semmit: a bankokat szinte bármire rá lehet kényszeríteni, de a lakosságot és a vállalatokat nem lehet kényszeríteni, hogy föl is vegyék az akármilyen olcsó hitelt, ha nem akarják, mert nincs rá pénzük, fedezetük. Félő, hogy az EKB alig szankcionált új programja is főleg a tőkepiacot fogja duzzasztani - bár igaz, egy 2008-as tőzsdei összeomlás elkerülése sem helytelen cél.

Az alapvető irányzaton azonban semmi sem változtathat, amíg a tőke nem ébred rá, hogy a mostani helyzetben - saját érdekében - máshogy, bőkezűbben kellene osztozkodnia a munkával, a kormányoknak pedig kevésbé szűkmarkúan bánni a szociális támogatásokkal. A lakossági jövedelem és a lakossági fogyasztás a gazdasági növekedés és a növekedést finanszírozó hitelbővülés kulcsa - ebben a sorrendben -, enélkül az EKB legújabb programja is csak "varkocsmegragadás" marad.