Infostart.hu
eur:
362.77
usd:
313.23
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell

NGM: munkahelyteremtésre 13 milliárd forint támogatás az idén a kkv-nak

Ebben az évben a kis- és közepes vállalkozások (kkv) számára a tavalyihoz hasonló összegű, 13 milliárd forintos támogatási forrás áll rendelkezésre új munkahelyek teremtésére - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatásért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Czomba Sándor elmondta: a tervek szerint ebből a támogatásból 1100-1200 vállalkozásnál várhatóan 6500 új munkahely jön létre 2014-ben, és további mintegy 12 ezer már meglévő munkahelyet is meg lehet őrizni.

A pályázati feltételek a múlt évihez hasonlóak, a kiírás az érdeklődők számára az interneten már hozzáférhető. A pályázatokat a beruházás helye szerinti kormányhivatal munkaügyi központjához lehet benyújtani február 14-ig, azok támogatásáról április 4-ig születik miniszteri döntés - közölte az államtitkár.

Az államtitkár emlékeztetett: a pályázaton azok a Magyarországon bejegyzett vállalkozások vehetnek rész, amelyek a támogatást igénylő beruházást még nem kezdték el, ám azt 2104 november 30-ig befejezik. Vállalják, hogy a támogatással legalább két, teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló számára létesítenek munkahelyet, és a már meglévő és az újonnan felvett munkavállalókat a beruházás befejezése után még legalább két évig foglalkoztatják, a támogatással létrehozott kapacitást pedig három évig működtetik.

A vissza nem térítendő támogatás keretében új gépek, berendezések, műszaki eszközök, technológiák beszerzésének, valamint új létesítmények építésnek költségei számolhatók el.

Munkavállalónként az alaptámogatás 1,5 millió forint. Ez az összeg maximum 3 millió forint lehet összesen új munkahelyenként. A támogatás összege akkor növekszik, ha az új munkahelyen a vállalkozás nyilvántartott álláskeresőt, vagy roma munkavállalót alkalmaz, vagy a vállalkozás hátrányos helyzetű térségben, illetve szabad vállalkozási zónában működik.

A pályázati összeg maximuma 120 millió forint lehet, de ez tovább növekedhet, amennyiben a beruházás például hátrányos helyzetű térségben, régióban valósul meg.

Czomba Sándor utalt arra is hogy 2010 óta valamivel több mint 2100 kkv részesült összesen több mint 25 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásban. Ez idő alatt a munkahelyteremtésre felhasználható forrás éves keretösszege 2 milliárd forintról 13 milliárd forintra, azaz hat és félszeresére nőtt.

Címlapról ajánljuk
Van megoldás a kórházi ágyak ügyére Magyarországon – Sinkó Eszter az Arénában

Van megoldás a kórházi ágyak ügyére Magyarországon – Sinkó Eszter az Arénában

Magyarországon lakosságarányosan még mindig nagyon sok kórházi ágy van, miközben sokkal több beteget kellene egynapos beavatkozások keretében ellátni, sokkal több ápolási intézményre is szükség lenne a már magatehetetlen betegeknek – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ programigazgatója.

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartotta a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Paksra utazott. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni. Elveszi a kormány az MKIF-től az egyik autópálya-szakasz üzemeltetését. Felfüggesztették számos kiemelt beruházás engedélyét. Szeptemberre a kormány elé kerül a KRESZ-módosítás.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×