Infostart.hu
eur:
363.67
usd:
314.79
bux:
150092.43
2026. augusztus 14. péntek Marcell

NAV: a cigarettacsempészet növekedésére lehet következtetni

A különféle adatokból és a hatósági tapasztalatok alapján a cigarettacsempészet növekedésére lehet következtetni - tudta meg a Magyar Nemzet az adóhatóságtól. A szervezet szerint a dohánykereskedelem átalakításának hatásai még nem mérhetőek.

A lap szombati száma ismerteti: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén november végéig 64 millió szál illegális cigarettát vont ki a feketepiacról, a lefoglalt dohányáru értéke mintegy 2,5 milliárd forint volt. A jogsértő folyamatok egyre több munkát adnak a hatóságoknak, orgazdaság miatt például háromszáz ügyben indult eljárás a múlt hónap utolsó napjáig, míg tavaly alig több mint 250.

Míg korábban főként ukrán és szerb csempészárut kínáltak, mára inkább Fehéroroszországból származó füstölnivaló kapható a piacokon, aluljárókban, vásárokban, de olykor olyan terméket is találnak, amelynek származási helye nem állapítható meg.

A cigarettacsempészettel foglalkozók többsége magyar állampolgár. Akadnak azonban külföldi csempészek is, mint például abban az ügyben is, amelyről az elmúlt napokban számolt be a hatóság, s amelynek során 18 millió szál cigarettát foglaltak le több mint 700 millió forint értékben. Ez a rekordtétel a november végi összesítésben nem szerepel - teszik hozzá.

Címlapról ajánljuk
Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Az Alkotmánybíróság (Ab) érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó alaptörvény-módosítás elleni Fidesz–KDNP által beadott indítványt. Sulyok Tamás államfő eltávolítása, az országgyűlési képviselők kapcsán az időkorlát és az alkotmánybírák korhatára ügyében még nincs döntés.

Szigethy-Ambrus Nikoletta: az alacsony vízállás nem csak az energiaellátást, hanem számos más ágazatot is veszélyeztethet

A Duna apadását a teljes gazdaság megszenvedheti – áll az Oeconomus legújabb elemzésében. A gazdaságkutató alapítvány elemzője, Szigethy-Ambrus Nikoletta az InfoRádióban elmondta, az aszály hatásait leginkább az áruszállítás szenvedi meg.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×