Infostart.hu
eur:
363.87
usd:
325.85
bux:
142463.05
2026. november 6. péntek Lénárd

Megújult a Bosnyák tér

Átadták a zuglói Bosnyák tér felújításának második ütemét kedden.

A birtokba adáson Papcsák Ferenc (Fidesz-KDNP), a XIV. kerület polgármestere arról beszélt, hogy igazi közösségi főtere lett Zuglónak, ott rendezett, tiszta körülmények között találkozhatnak a városrészben élők. Az első ütemben 2400 négyzetmétert újítottak meg 165 millió forint saját forrásból, a második ütem pedig 1700 négyzetméter megújítását jelentette, erre 172 millió forintot fordított az önkormányzat.

Közben már épül az 1935-ben épített templom félbehagyott tornya is, ez a tervek szerint húsvétra készül el. A polgármester jelezte: akkor 46 millió forintból a Csömöri út környéke is megújul.

Papcsák Ferenc elmondta, hogy a harmadik ütemben szeretnék kormányzati támogatással megújítani a térrel szemközti épületek homlokzatát, és nem mondtak le arról sem, hogy a főváros átadja a kerületnek a remíz épületét, ahol később egy kulturális központ jöhet létre.

Kitért arra is: jövőre elkezdik a Mundo városközpont kialakítását, s az a közé ékelődött, fővárosi tulajdonú vásárcsarnok felújítását is szorgalmazzák.

Bárány Béla, a Páduai Szent Antal-plébániatemplom plébánosa felidézte, hogy a templomtornyot közadakozásból építik fel, s bízik abban, hogy nyáron megszólalhat az abban elhelyezett négy harang.

Szili Adrián, a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt. vezérigazgatója arról számolt be, hogy a megújult téren vásárokat tudnak tartani, a területen 27 padot, új lámpaoszlopokat és térfigyelő kamerákat helyeztek el, számos növényt, cserjét ültettek, s oda rövidesen különleges ülőkavicsokat is kihelyeznek.

Címlapról ajánljuk

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×