Infostart.hu
eur:
363.87
usd:
325.85
bux:
142463.05
2026. november 6. péntek Lénárd

Döbbenetes költségeket okoz a nemzetközi gyógyszerhiány

Évente nagyjából 400 milliós többletköltséget okoz a hazai kórházaknak a nemzetközi gyógyszerhiány. Botz Lajos, a Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerészeti Intézetének igazgatója az InfoRádióban hangsúlyozta: vannak olyan készítmények, amelyeknek az ára a tizennyolcszorosára is emelkedett.

Botz Lajos elmondása szerint a folyamat 2011-ben indult, amikor a fejlett, gazdag országokban, különösen az Egyesült Államokban a korábbi többszörösére nőtt a gyógyszerhiány. Döntően gyártás-technológiailag bonyolultabb szerekről, úgynevezett parenterális készítményekről van szó, illetve sok esetben már védettségüket elvesztett termékekről. Ennek köszönhetően a generikus árverseny miatt az olcsóbb készítmények váltak hiánycikké - magyarázta az intézményvezető.

Hozzátette: elsősorban az onkológiai területen okozott komolyabb ellátási zavart a gyógyszerhiányból adódó áremelkedés. A verseny ugyanis elérte azt az alacsony árszintet, ahol a gyártástechnológia miatt drágább termékeket is csak előállítási áron tudták értékesíteni. A gyártók emiatt nem fejlesztették a kapacitásaikat, hiszen még az előállítást sem tudták fedezni az árakból.

A gyógyszerhiány - Botz Lajos szerint - számos olyan jelenségre is felhívta a figyelmet, "ami valahol benne volt a rendszerben, csak nem okozott még ilyen mértékű problémát." Hozzátette: az egészségügyi kormányzatok erre reagálva nagyon sok lépést tettek Amerikától Magyarországig, amivel a jövőben meg lehet előzni, illetve jobban lehet kezelni a hiányhelyzetet.

A Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerészeti Intézetének igazgatója azt mondta, a pécsi klinikai rendszerben jelentkező helyzetből kikövetkezethető az országos hatás. Közölte: alapvetően a progresszív ellátó intézményeket sújtó ügyről van szó  - egyetemi klinikákról, országos intézményekről, nagy megyei kórházakról -, ahol elsőként szembesülnek a problémával, de nagyon különböző mértékben érinti őket.

A kétszerestől akár a tizennyolcszorosig is emelkedhet az a költség, amit a helyettesítő termékekért ki kell fizetni. Előfordul például, hogy egyedi gyógyszerimporthoz kell folyamodni, de csak lényegesen drágább készítménnyel lehet helyettesíteni a korábban alkalmazott szert - jelezte

Az egyetemi tanár úgy számol, évente nagyjából 400 milliós pluszkiadást jelent az intézményeknek a területet sújtó gyógyszerhiány.

Hanganyag: Király István Dániel

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×