Infostart.hu
eur:
364.29
usd:
324.69
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Tétényi: százmilliókat követel a kincstár Esztergomtól

Az államkincstár 609 milliós forintos követelést nyújtott be pénteken az esztergomi önkormányzat számlájára, de a követelésből fedezethiány miatt 578 millió forint teljesítetlen maradt - közölte a város polgármestere.

Tétényi Éva (független) hozzátette, az inkasszóval a számláról az árvízi károk enyhítésére kapott 28 millió forintot is leemelte az állam.

"A most követelt összeget 2012-ben kellett volna befizetni a központi költségvetésnek, amikor a város intézményeit átvették, és kizárólag Esztergomra szabottan törvényt alkottak arra, hogy az államosított négymilliárdos ingatlanvagyon mellett még a városnak kell kifizetni az intézmények fenntartásának 1,1 milliárd forintos költségét is" - egészítette ki Tétényi Éva a korábban a Klubrádióban elhangzott információkat.

A polgármester elmondta, 2012-ben a város csak mintegy a felét tudta befizetni az 1,1 milliárd forintnak. Az akkori költségvetési törvény szerint ha a város nem fizet 90 napon túl, akkor az állam adósságrendezési eljárást indít Esztergom ellen. Ez nem történt meg, viszont 2013 júniusában az Országgyűlés visszamenőlegesen úgy módosította a 2012-es költségvetést, hogy Esztergom tartozását adók módjára lehessen beszedni - tette hozzá.

Tétényi Éva közölte, hogy az önkormányzat számláján már nincs pénz, viszont a 609 milliós összegből az államnak még 578 millió forintos követelése maradt. Az önkormányzat működéséhez az év végéig még 300 millió forint kellene, a tényleges pénzügy helyzet szeptember 20. után látható majd, ha a helyi adók beérkeznek az önkormányzathoz.

A polgármester elmondta, szeptember 30-ig az adósságrendezési eljárásban érintett hitelezőknek is ki kellene fizetni egymilliárd forintot, az állami inkasszó ennek a fedezetét is veszélyezteti.

Esztergomban egy évvel ezelőtt is a fizetésképtelenség közelébe került a város, amikor az állam az önkormányzat számláját 400 millió forintos inkasszóval terhelte meg az általa átvett intézmények költségeinek fedezésére. Akkor átmenetileg a kormányhivatal és a kincstár fizette ki a rászorulók szociális segélyét.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×