Infostart.hu
eur:
364.29
usd:
324.69
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

BÉT: a szíriai események miatt gyengült a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 359,78 pontos, 1,97 százalékos csökkenéssel, 17 884,19 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 6,6 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. üzletkötője az MTI-nek elmondta, hogy a szíriai helyzet eszkalálódása miatt estek kedden a nyugat-európai tőzsdék, és ezzel párhuzamosan gyengült a BUX is. Hozzáfűzte, hogy a tengerentúli piacokra még nem "rakódott rá" annyira ez a pesszimizmus, ugyanakkor a főbb indexek csökkentek.

Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter keddi nyilatkozata szerint az amerikai hadsereg készen áll arra, hogy katonai akciót hajtson végre Szíria ellen, ha Barack Obama amerikai elnök kiadja rá a parancsot az augusztus 21-i feltételezett vegyifegyver-támadás miatt.

A szakértő kifejtette, hogy a BÉT-en rendkívül alacsony volt a forgalom napközben. Abban, hogy az OTP árfolyama több mint 3 százalékkal esett kedden, a devizahiteles mentőcsomaggal kapcsolatos bankszövetségi nyilatkozat is közrejátszhatott, bár szerte Európában gyengén teljesítettek a bankpapírok - jelezte Sőre Balázs.

A bankszövetség két javaslatot dolgozott ki a devizaadósok megmentésére, ezek a forintosítás, a kamattámogatás és az árfolyamgát típusú védelem kombinációján alapulnak. A szövetség elnöke szerint a javaslatok jelentősen csökkentik az adósok törlesztőrészleteit, a több évre több százmilliárdos teher nagyobb részét a bankok állják.

A Mol 270 forinttal, 1,67 százalékkal 15 850 forintra csökkent, 427,3 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 134 forinttal, 3,10 százalékkal 4190 forintra esett, forgalmuk 5,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,32 százalékkal 310 forintra gyengült, forgalma 171,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 64 forinttal, 1,76 százalékkal 3576 forintra csökkent, a részvények forgalma 683,2 millió forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 189,0 millió forintos forgalom mellett 470 forinttal, 2,21 százalékkal 20 815 forintra csökkent.

A BUMIX 1005,14 ponton zárt kedden, ez 10,15 pontos, 1,00 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×