Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.63
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Élénkülést hozott az MNB Növekedési Hitelprogramja

Élénkülést egyértelműen hozott a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramja a vállalati hitelezésben, az érdeklődés ugyanis óriási, de abban is többé-kevésbé egyetértés van a pénzintézetek között, hogy növekedési hatása is lehet a programnak. Az InfoRádió több bankot is megkérdezett, hogy állnak a hitelkihelyezéssel.

Százas nagyságrendű szerződésekről írtak a bankok válaszaikban a Növekedési Hitelprogram jelenlegi állását firtató kérdésekre. A Budapest Banknál 150 szerződéskötés történt, és ezenfelül összesen 15 milliárd forint elosztásáról született döntés, a következő hetekben ugyanakkor gyorsan nőnek majd ezek a számok - közölte a pénzintézet, ahol a rendelkezésre álló keret 75 százalékáról már megszületett a jóváhagyó döntés. Az átlagos hitelösszeg a banknál kkv-k esetében 100-150 millió forint, mikrovállalkozásoknál pedig 8-10 millió forint, az igénylésekben túlsúlyban vannak az új hitelek.

A K&H Banknál a rendelkezésre álló keret negyedét már lehívták, és emellett az ügyféllel leszerződött, lehívásra váró állomány is jelentős - együttesen mintegy a keret 40-50 százalékát adják. A hitelek nagysága itt is 10 millió forinttól több százmilliósig terjed, és az új hiteligények számossága meghaladja a hitelkiváltásokét.

A Raiffeisen Banknál már a teljes 64 milliárd forintos keretet lekötötték. A pénzintézet közlése szerint ez 150-200 ügylet esetében szerződést jelent, és vannak még folyamatban lévő szerződéskötések is. A különbség az előbbi pénzintézetekhez képest, hogy a Raiffeisennél a hitelkiváltás a jellemzőbb és arányaiban kevesebb az új hitel igény, de nem nagy az eltérés.

Az Unicredit is felhasználta a teljes rendelkezésre álló összeget, a szerződéskötési időszak zajlik, ennek csúcsidőszaka várhatóan augusztus közepe lesz. A hitelkiváltás pedig csak kicsivel nagyobb mértékű arányaiban, mint az új hitel.

Az MKB Banknál hasonlóan több száz szerződést jelent a növekedési hitelprogram, az ügyletek nagyobb része azonban a 100-500 milliós nagyságrendbe esik. Itt is hangsúlyosabbak a hitelkiváltások, 60-70 százalék, míg a többi beruházási, vagy forgóeszközhitel.

Az Erste Bank tapasztalatai szerint is nagyobb részben a hitelek kiváltása a jellemző, és kisebb részben folyamodtak a vállalkozások új hitelért. Az Erste jelzése szerint külön rész-keretösszeget biztosítottak a mikrovállalkozások számára, és már több mint 100 ügyletnél megtörtént a szerződéskötés.

A jegybank folyósításra adott határidő-könnyítése, miszerint a szerződéskötés után szeptember végéig engedélyezi a folyósítást, a bankok szerint kisebb könnyebbséget jelent, mivel a nagyobb munka számukra a szerződéskötés, de annak maradt az augusztus végi határideje, ugyanakkor az ügyfelek szempontjából ez mindenképpen plusz jelent, hiszen számukra ad időt a különféle iratok beszerzésére a folyósításhoz.

Abban is egyetértés van a pénzintézetek között, hogy óriási érdeklődés mellett, élénkítette a hitelezést, a vállalkozások aktívabbak lettek a program hatására. Hatásait tekintve az OTP Bank emiatt egyértelműen növekedésre számít, és többi bank válaszából is kitűnik, lendületet adott a hazai vállalati hitelpiacnak a program, legalábbis rövid- középtávon mindenképpen. Néhányan nem felejtik el ugyanakkor megjegyezni, hogy önmagában ez nem elégséges, szükséges, hogy a magyar gazdaság is növekedési pályára lépjen, hiszen a beruházásokat ez ösztönözhetné leginkább.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Kimi Antonelli világbajnoki címének hátteréről, az idény alakulásáról, az új bajnoknak a többiekhez fűződő viszonyáról, és a hátralévő versenyek tétjéről beszélt Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Tisza-kormány: december 24-e munkaszüneti nap lett, százmilliárdok után nyomoznak

Tisza-kormány: december 24-e munkaszüneti nap lett, százmilliárdok után nyomoznak

Azonnali hatállyal távoznia kellett Ókovács Szilveszternek a Magyar Állami Operaház éléről, miután az átvilágítás vitatott szerződéseket és minisztériumi jóváhagyás nélküli prémiumokat tárt fel, ő azonban bírósághoz fordul. Nem ő volt az egyetlen, akinek mennie kellett. Menesztették Feledy Botondot is a Magyar Külügyi Intézet éléről, mert a kormány állítása szerint kinevezésekor nem számolt be arról, hogy belga cégén keresztül mintegy 84 millió forintot kapott Lázár János minisztériumától. Kedden számos kérdésben hozott döntést a Parlament, az Országgyűlés délelőtt elfogadta, hogy december 24-e önálló munkaszüneti nap legyen. Nyomozás indult a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program ügyében, miután a gazdasági és energetikai minisztérium feljelentést tett a 475 milliárd forintot érintő támogatások miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×