eur:
395.64
usd:
371.99
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Lassult a mezőgazdasági árak emelkedése

A mezőgazdasági termékek termelői ára májusban 9,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit az áprilisi 11,5 százalékos növekedés után - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A növényi termék áremelkedése 12,4 százalékra mérséklődött az áprilisi 15,9 százalékról - emiatt lassult az agrárinfláció, hiszen a vágóállatok és állati termékek ára az előző havival megegyezően, 3,2 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest.

Májusban a gabonafélék ára 14,8 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A búza ára március óta gyakorlatilag változatlan, a kukoricáé pedig január óta csökken.

Az ipari növények ára 10,2 százalékkal nőtt az előző év májusához mérten, ezen belül az olajos növények ára 8,5 százalékkal lett magasabb.

A burgonya ára idén májusban 136,0 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. A magas növekedés a KSH szerint több tényezőből adódik: 2012 elején jelentős mennyiségű burgonya volt raktáron, ami leszorította az árakat, másrészt a tavalyi termés kisebb volt egész Európában, mint az előző években. Emellett májusban megjelent az újburgonya, ami áprilishoz viszonyítva tovább emelte az árakat.

A zöldségfélék ára 11,2 százalékkal emelkedett májusban. A legjelentősebb termék a paradicsom, aminek az ára 7,4 százalékkal nőtt előző év májusához képest.

A jelentősebb termékek közül a fejeskáposzta ára növekedett átlag felett, 54 százalékkal, míg a zöldpaprika ára csak 2 százalékkal nőtt.

A szamóca árának csökkenése határozta meg a májusi gyümölcsárindexet, ami így 11,7 százalékkal mérséklődött az előző év azonos hónapjához viszonyítva.

A vágóállatok termelői árszintje májusban 2,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A vágómarha felvásárlási ára 23,2 százalékkal csökkent. A baromfi árnövekedése továbbra is kiemelkedő, 9,6 százalékos. A vágósertés termelői árának növekedése tavaly májusban 19,1, idén már csak 1,3 százalék volt. A vágósertés felvásárlási ára májusban 382 forint volt kilogrammonként, ami 13 forinttal kevesebb, mint áprilisban - közölte a KSH.

Az állati termékek ára 4,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A KSH szerint a növekedés két ellentétes folyamat eredménye, a tej termelői árindexe 12,0 százalékkal nőtt, míg a tojás ára 18,6 százalékkal csökkent.

Január-májusban a mezőgazdasági termelői árak 14,4 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához mérten.

A növényeknél minden kiemelt csoportban növekedést tapasztalt a statisztikai hivatal, átlagosan 20,2 százalékkal drágultak az első öt hónapban. A legmagasabbat, 105,2 százalékosat a burgonyánál. A legalacsonyabb növekedés, 0,9 százalékos a gyümölcsöknél volt.

Az állat és állati termékeknél 4,0 százalékos volt a növekedés az év első öt hónapjában, az előző év azonos időszakához viszonyítva. Legnagyobb mértékben a vágóbaromfi ára növekedett, 10,8 százalékkal, miközben a vágómarha ára 14,4 százalékkal csökkent.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×