Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
325.39
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Varga Mihály: A kkv-k exportját kell idén segíteni

Az év kiemelt feladatának nevezte Varga Mihály a magyar kis- és középvállalatok exportnövekedésének elősegítését a tárca által szervezett, Külpiaci Értekezlet nyitóelőadásában, hétfőn.

A nemzetgazdasági miniszter a szakdiplomatákból álló közönségnek elmondta: 2012-ben a kivitelnek csak 11 százalékát adták a kkv-k, jóllehet a foglalkoztatásban kétharmados súllyal bírnak. Állami és uniós támogatással, diplomáciai tevékenységgel kell ezeket a vállalkozásokat segíteni, hogy az exporton belül nagyobb súlyuk legyen - tette hozzá.

Varga Mihály beszélt arról is, hogy a kivitel még a 3-5 évvel ezelőtti szerkezetet tükrözi. Az elmúlt években azonban olyan előkészítő munka zajlott, hogy a "nyugati tartás, keleti nyitás" stratégiának megfelelően változzon az export iránya.
A külgazdasági stratégia legfontosabb célkitűzései között említette a politikus az export teljesítményének javítását, a kiviteli szerkezet kiegyensúlyozottabbá tételét, a kkv-k nemzetköziesedését, a külső egyensúly javítását, illetve a külföldi befektetések ösztönzését.

Emlékeztetett: a kormány célkitűzése, hogy 2020-ig optimista forgatóköny szerint kétszeresére, szerényebb várakozások szerint másfélszeresére nőjön a magyar kivitel.

Varga Mihály előadásában kitért arra is, hogy szerinte 2013-nak a növekedés évének kell lenie. "Az első félévi adatok jelzik, hogy a konszolidáció két éve után reális esélyünk van arra, hogy idén a kissé pesszimista prognózisoknál nagyobb mértékű növekedés legyen" - fogalmazott.

A 80 milliárd eurós magyarországi kivitel háromnegyede továbbra is az Európai Unióba kerül, ám pozitív tény, hogy az unió régi tagállamai közül egyre ikább az új tagállamok felé tevődik át a hangsúly - mondta a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály a küldöttek legfontosabb feladatának a reális országkép bemutatását, a működőtőke-beáramlás segítését és a piacszerzést nevezte.

Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár az értekezleten arra hívta fel a figyelmet, hogy a külpolitika a válság hatására átalakult: sokkal dinamikusabbá vált, és immár sokkal inkább a belpolitika része. A külpolitikai gondolkodás központjában sokkal inkább a gazdasági törekvéseknek, a gazdasági önérdek érvényesítésének kell állnia.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a bakui, asztanai és moszkvai kereskedőházak megnyitása után az év második felében Rijádban és Pekingben nyílik új kereskedőház. Szijjártó Péter elmondta: 2014-ben a Magreb országaiban, 2015-ben pedig a dél-amerikai térségben nyílhatnak ilyen intézmények.

Címlapról ajánljuk
Vizespalack nélkül tilos kutyát sétáltatni – I. kerületi részletek

Vizespalack nélkül tilos kutyát sétáltatni – I. kerületi részletek

Budapest I. kerületében változnak a közösségi együttélés szabályai: a kutyát sétáltató gazdáknak ezentúl az ürülék felszedésére alkalmas eszközt és a kutyavizelet feltakarításához, hígításához elegendő vizet is maguknál kell tartaniuk. A részletekről Böröcz László polgármestert kérdezte az InfoRádió.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: az NNI keresi Matolcsy Ádámot, Ókovács Szilvesztert pedig menesztették

Tisza-kormány: az NNI keresi Matolcsy Ádámot, Ókovács Szilvesztert pedig menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×