Az Eurócsoport elnöke szerint a tagállamokban még ezelőtt megkezdődnek a görögöknek az újabb hitelrészlet folyósításához szükséges parlamenti eljárások, amelyek valamikor a hónap végén fejeződhetnek be. Olli Rehn hangsúlyozta, hogy Athénnak a csúszás ellenére sem kell államcsődtől tartania, mert a görög bankok beiktatásával november 16-án Görögország képes lesz törleszteni az éppen lejáró 3,4 milliárd euró összegű adósságot. Mint ismeretes, a második görög mentőcsomag következő részlete 31,5 milliárd euró, amit azonban a hitelező valutaövezeti országok csak akkor folyósítanak, ha minden szálat elvarrtak a görög programmal kapcsolatban.
Az Eurócsoport elnöke és a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója elmondták, hogy jelenleg számos lehetőséget mérlegelnek a görög program folytatását illetően, de nem kívántak közelebbit elárulni az opciókról. Kivéve egy fontos bejelentést: Jean-Claude Juncker politikai szinten első ízben erősítette meg azt, amiről már jó ideje ír a sajtó, jelesül azt, hogy Athénnak 2020 helyett minden bizonnyal csak 2022-re kell majd a korábban rögzített GDP-arányosan 120 százalékos szintre lefaragnia az államadósságot. Igaz, újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, hogy továbbra is 2020 a referencia, de gyorsan hozzátette, hogy valószínűleg 2022-re módosítják ezt.
Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója ugyanakkor jelezte, hogy ebben a kérdésben nincs egyetértés, mert a valutaalap továbbra is azt szeretné, ha Görögország tartaná magát az eredetileg vállalt 2020-as időponthoz. Lagarde lényegesnek nevezte, hogy a görög államadósság 2020-ra fenntarthatóvá váljék. "Ez a helyes menetrend. Ebben egyértelműen eltér a véleményünk" - tette hozzá. Az Eurócsoport elnöke még annyit engedett meg, hogy közölte, véleménye szerint az állami hitelezők, vagyis a tagállamok és az EKB a magánhitelezőktől eltérően nem írnak majd le adósságot. Az IMF ugyanakkor korábbi sajtóközlések szerint ehhez is ragaszkodik annak érdekében, hogy tényleg fenntartható legyen a görög adósság. "Az adósságcsökkentés valamennyi lehetséges módozatát megvizsgáljuk majd a következő napokban" - jelentette ki Christine Lagarde.
Az Eurócsoport tagjai elismeréssel szóltak arról, hogy a görög hatóságok betartották az ígéretüket és a múlt héten két fontos csomag is jóváhagyást kapott a parlamentben, az egyik a strukturális reformokról, a másik pedig a 2013-as költségvetésről szólt. Athén ezzel mintegy belépőt váltott az újabb hitelrészlet lehívására, és a kiigazítási program könnyítésére, aminek pontos részleteiről tehát csak a jövő héten döntenek.
Olli Rehn rendkívül elismerően beszélt a 2010-ben kezdődött görög átalakítások eddigi eredményeiről. Felhívta a figyelmet arra, hogy 2010 óta GDP-arányosan 13 százalékkal javult a görög államháztartás strukturális egyenlege. Az egészségügyben idén 1 milliárd eurót, vagyis 25 százalékot takarítottak meg azzal, hogy a biztos szerint bevezették Európa egyik legmodernebb elektronikus receptkiadási rendszerét. A nyugdíjkorhatárt 67 évre emelték és hozzáigazították a várható élettartamhoz, míg a fajlagos munkaerőköltségeket 2010 óta 15 százalékkal csökkentették, javítva ezzel a gazdaság versenyképességén.
Az Eurócsoport a spanyol programról készült első felülvizsgálatot is megvitatta, és arról biztosították Madridot, hogy november vége előtt utalják a spanyol bankok újratőkésítésére szánt első kölcsönöket.
Úgy tűnik, hogy a ciprusi pénzügyi mentőcsomag ügyében is előrehaladás történt, bár Olli Rehn nem rejtette véka alá elégedetlenségét Nicosia időhúzása miatt. A trojka delegációja péntek óta a szigetországban tartózkodik, és az Eurócsoport a munka mielőbbi befejezését sürgette.
Az ülésen a nemrég bejelentett francia fiskális kiigazítási csomag és az újonnan megalakult holland kormány prioritásai is napirenden voltak, amelyekről megállapítást nyert, hogy nagyban hozzájárulnak a két ország versenyképességének helyreállításához.
Megpofozott egy rendőrt egy magyar nő Bécsben







