Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

Lemondott Kónya Péter

Lemondott Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke, aki egyúttal kezdeményezte a vezérkari főnöknél hivatásos katonai szolgálati viszonya alóli felmentését.

Közleményében Kónya Péter emlékeztetett, hogy 13 évig vezette elnökként az FRDÉSZ-t. Lemondását hivatalosan ma jelentette be az elnökségi ülésen, de az december 1-i hatállyal érvényes.

Lemondását azzal indokolta, hogy az állandó átszervezések, költségvetési kényszer miatti drasztikus létszámleépítések, a jogszabályi környezet változása következtében a katonai életpálya kiürült, devalválódott. "A szolgálati törvények most elfogadott és tervezett változásainak eredményeként, érdekvédőként tisztességesen, következetesen (nem megalkuvó, korporatív módon) már nem lesz lehetőségem a hivatásosok, köztük a katonák érdekeit képviselni. A továbbiakban is eskümnek megfelelően akarok élni és cselekedni, így jelen helyzetben nem maradt számomra más út, mint szakszervezeti tisztségemről lemondani és kezdeményezni a szolgálati viszonyom alóli felmentésem."

Kónya Péter marad a Magyar Szolidaritási Mozgalom társelnöke.

Címlapról ajánljuk
Tovább láthatók a felbecsülhetetlen és rejtélyes ritkaságok az Akadémián

Tovább láthatók a felbecsülhetetlen és rejtélyes ritkaságok az Akadémián

A Magyar Tudományos Akadémia bicentenáriuma alkalmából rendezett 200 év kincsei című kiállítás tovább, jövő márciusig várja a látogatókat, akik olyan ritkaságokat tekinthetnek meg, mint a Szózat kézirata vagy a rejtélyes Rohonci kódex, de a 19. századi portréfestészet remekei is várják az érdeklődőket a patinás épületben.

Szegedi Andrea: ne higgyünk a sztereotípiáknak, az idősek az egyik legjobban erősödő turisztikai réteg

A szenior turisták nemcsak több vendéget, hanem több és egyenletesebben eloszló turisztikai bevételt is jelentenek. Hiába ők a turizmus egyik legfontosabb célcsoportja, mégis csak kevés kampány szólítja meg őket célzottan. Pedig a 60 év feletti utazók nemcsak egyre többen vannak, hanem egyre többet is áldoznak utazásra. Az Európai Unióban 2024-ben már nagyjából minden negyedik turisztikai vendégéjszaka hozzájuk kötődik – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány társadalomtudományi kutatója.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×