Infostart.hu
eur:
363.35
usd:
314.42
bux:
148632.55
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Az OTP 72 forintos osztalékot fizet

Az OTP Bank pénteki közgyűlésének döntése értelmében a bank részvényenként 72 forint osztalékot fizet részvényeseinek a múlt év eredményéből. A saját részvényre eső osztalékot a bank felosztja az osztalékra jogosult részvényesek között. Ezért a ténylegesen fizetett osztalék részvényenként 73 forint lesz.

A közgyűlés döntött arról is, hogy az OTP csoport anyabankjának 108,964 milliárd forint összegű adózott eredményéből a 20,16 milliárd forint osztalékalap mellett 10,896 milliárd forintot általános tartalékképzésre kell fordítani. Így nem konszolidált mérleg szerinti eredményként 77,908 milliárd forintot könyvel el az OTP Bank a magyar számviteli szabályok szerint.

Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója a Portfolio tudósítása szerint azzal kezdte beszédét, hogy nagy nap a mai, hiszen két eseményre figyel a világ, az egyik az OTP közgyűlése, a másik a királyi esküvő, Csányi igyekszik szürkén prezentálni a tavalyi eredményeket, nehogy elhomályosítsa a másik nagy eseményt.

Az OTP tavaly kiemelkedően teljesített - folytatja a bankvezér -, hiszen az eszközökre vetített megtérülés 1,4 százalék volt, a versenytársakhoz képest ez kiemelkedő érték. A csoport tőkemegfelelése is átlagon felüli, a 17,5 százalékos tőkemegfeleléssel az OTP Európa élvonalába tartozik. A Tier1-es ráta 14 százalékos, ez magasabb, mint amit a szabályozó megkövetel.

Az OTP csoport Európában a CEBS stressz-teszt alapján a második pozíciót szerezte meg. Közel 6,5 milliárd euró likviditási tartalékkal rendelkezik a bank, bármilyen forrás bevonása nélkül is 6 milliárd eurós ez az érték az egy éven belül esedékes lejáratok levonása után, miközben a nettó hitel/betét mutató 108 százalék.

Csányi szerint az OTP részvények alulértékeltek. Abban reménykednek, hogy a Széll Kálmán-terv sikereket hoz, ezen keresztül Magyarország, és így az OTP megítélése is javulhat, ezzel pedig emelkedhet a részvényárfolyam.

A menedzsment javaslatot tett részvényenként 73 forintnyi osztalék kifizetésére, ezt a közgyűlésnek kell elfogadnia. Hogy miért csak 73 forintot fizet az OTP Csányi azt mondta, hogy egyrészt vannak még bizonytalanságok a világgazdaságba, ezen felül pedig további konszolidáció zajlik a bankszektorban, amibe az OTP is igyekszik bekapcsolódni, elsősorban azokban az országokban akvirálnának, ahol a bank piaci részesedése alacsony.

A kockázati költségekkel kapcsolatban Csányi elmondta, ezzel nem elégedettek, a cél az lenne hogy a válság előtti szint közelébe csökkenjen a céltartalékképzés.

2010-ben sikerült stabilan tartani a marzsokat, ez többek között annak köszönhető, hogy a társaság erős költségkontrollt alkalmazott.

A válság utáni növekedés a bankcsoport országaiban különböző mértékű, de már látnak biztató jeleket, például Ukrajnában és Oroszországban is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

A CDU/CSU Bundestag-frakcióvezető meggondolatlan lépése miatt kénytelen volt átalakítani a szövetségi kormányát Friedrich Merz kancellár. Közben az őszi tartományi parlamenti választások előtt nő az AfD előnye a kormánypárttal szemben. A németországi belpolitikai helyzetről beszélt a Mathias Corvinus Collegium Magyar Német Intézetének kutatási vezetője, Dobrowiecki Péter az InfoRádióban.

Baka András: A kétharmados többség sem jogosít fel mindenre

Baka András, a Tisza Párt köztársaságielnök-jelöltje korábbi nyilatkozataiban még a ciklusokon átívelő mandátumok és a hatalommegosztás védelmének fontosságát hangsúlyozta, ám a kormánypárti bírálatok szerint most mégis asszisztál a Sulyok Tamás mandátumának megszüntetéséhez vezető alkotmánymódosításhoz.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×