eur:
394.06
usd:
365.71
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Alacsony forgalomban csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 115,71 pontos, 0,48 százalékos csökkenéssel, 24.161,56 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 10 milliárd forint volt, a vezető részvények közül az OTP 2 százalékos mínuszban zárt, a másik három papírnak viszont emelkedett az árfolyama az előző napi záráshoz képest.

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője szerint az alacsony forgalmat az magyarázta, hogy a legnagyobb európai piac, a londoni zárva volt pénteken a királyi esküvő miatt. A többi európai tőzsde - a német kivételével - többnyire a BÉT-hez hasonlóan enyhe mínuszban volt.

A kereskedő egyetlen dolgot emelt ki: az OTP nap közbeni lecsúszását, ami azért érdekes, mert a papír a héten áttörte fölfelé a 6.400 forintos szintet. A pénteki gyengüléssel azonban az üzletkötő szerint a bankpapír egyre távolabb kerül ettől az árfolyamszinttől.

Hozzátette, hogy a Mol viszont, bár alacsony forgalomban, de erősödni tudott, ami az olajár emelkedésével volt összefüggésben.

Az OTP napi maximuma 6.420 forint volt pénteken, végül napi minimumán, 6.320 forinton zárta a kereskedést. Az előző naphoz képest 130 forinttal, 2,02 százalékkal csökkent az árfolyama, forgalma 4,4 milliárd forintot tett ki.

A Mol 150 forinttal, 0,61 százalékkal 24.900 forintra erősödött, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,16 százalékkal 608 forintra nőtt, forgalma 2,3 milliárd forint volt.

A Richter papírok árfolyama 20 forinttal, 0,05 százalékkal 37.300 forintra emelkedett, a részvények forgalma 598,2 millió forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 19,1 millió forintos forgalom mellett 325 forinttal, 1,63 százalékkal 19.555 forintra gyengült.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.917,69 ponton zárt pénteken, ez 7,68 pontos, 0,40 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×