Infostart.hu
eur:
363.74
usd:
324.22
bux:
144454.77
2026. október 15. csütörtök Teréz

A médiatanács százmilliós támogatásról hozott döntést

Százmillió forintos keretösszegű pályázatot ír ki Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa májusban elsődlegesen helyi tévék és rádiók támogatására - közölte a szervezet szóvivői irodája pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint az összegre a jövőben egységesen "közösséginek" nevezett médiaszolgáltatók pályázhatnak, vagyis a korábbi fogalmak szerint a nem nyereségérdekelt, illetve a közműsor-szolgáltató médiumok.

A százmilliós keretösszegből a "közösségi" tévék és rádiók a stúdiótechnikai háttér kialakításához kaphatnak úgynevezett műszaki támogatást. A tanács döntött arról is, hogy az összesen százmillió forintból egy-egy pályázó legfeljebb 1 és 5 millió forint közötti összegre pályázhasson, hogy minél több szolgáltató kaphasson támogatást.

A médiatanács szerint a médiaszolgáltatások sokszínűsége kiemelten fontos érték. Ennek megvalósulásához nyújthatnak segítséget azzal, hogy a mintegy háromszáz médiaszolgáltatót magában foglaló potenciális pályázói körben a műszaki háttér biztosításához szükséges összeg egy részét finanszírozzák. Az elnyert pályázati pénzekből számos kisebb szolgáltató biztosíthatja majd színvonalas és zavartalan működését vagy a későbbi digitális átállás megkövetelte új technikai eszközök beszerzését - áll a közleményben.

Azt írják: hatékonyabb lesz az összegek felhasználása azáltal, hogy a médiatanács némileg szigorít a pályázati feltételeken. Ezért rögzítették azt is, hogy a jövőben a műszaki pályázat keretében ne lehessen olyan összegekhez jutni, melyek a tévék, rádiók havi fenntartási és üzemeltetési költségeihez való hozzájárulást célozzák. Emellett szigorúbb követelményeket fogalmaztak meg a pályázati kérelem dokumentációjának megalapozottabb összeállítása érdekében, és valamennyi pályázóra egységesítették a támogatott ráfordítási arányt.

A médiatanács a műszaki pályázati felhívás szövegét várhatóan május végéig teszi közzé honlapján.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Végül enyhe pluszban zártak az amerikai tőzsdeindexek az AI-para közepette

Végül enyhe pluszban zártak az amerikai tőzsdeindexek az AI-para közepette

Durva eladási hullám söpört végig az ázsiai tőzsdéken csütörtök reggel az amerikai inflációs adat után, a dél-koreai részvénypiac közel 8 százalékot zuhant, ütötték a chipgyártók papírjait. A rossz hangulat némileg átragadt az európai tőzsdékre is, de itt csak mérsékeltek voltak az esések. A magyar tőzsde felülteljesítő volt a csütörtöki kereskedésben, a vegyes nemzetközi hangulat ellenére emelkedéssel zárta a napot a Budapesti Értéktőzsde, és mind a négy hazai blue chip árfolyama emelkedett. Az amerikai tőzsdék átmeneti lejtmenet után, ami elsősorban a tech papírokat, chipgyártókat, mesterséges intelligencia kapcsolt sztorikat érintette, végül összességében pluszban zártak. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×