Infostart.hu
eur:
363.84
usd:
324.55
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz

Egyre nagyobb a fogyasztók hatalma a szolgáltatókkal szemben

A 2011-es év várható fogyasztási trendjeiről tartott előadást a Trendinspiráció Műhely vezetője egy szakmai konferencián. Törőcsik Mária szerint a fogyasztóknak egyre nagyobb a hatalmuk, és közösen lépnek fel a szolgáltatójukkal szemben. Ennek az összefogásnak a következménye, hogy árengedményeket is kiharcolnak.

Az internetes közösségekben egyre inkább összekapcsolódnak a fogyasztók, akik értékelik a cégek ajánlatait, és reagálnak is azokra - mondta az InfoRádiónak nyilatkozva a Trendinspiráció Műhely vezetője, aki hozzátette: ennek az összefogásnak a következménye, hogy árengedményeket is kiharcolnak.

Törőcsik Mária hangsúlyozta: a fogyasztók összefogásának másik célja, hogy kikényszerítsék a cégektől a szövetséget. Tisztábban akarnak látni a piacon, ennek érdekében saját szolgáltatójuktól is elvárják, hogy az összehasonlítsa a piaci ajánlatokat.

Ehhez a megváltozott fogyasztói magatartáshoz próbálnak alkalmazkodni a szolgáltatók, de még nem értik pontosan, hogy ez kényszer, nem pedig lehetőség - fogalmazott a szakértő, aki kiemelte: a cégeknek nyitottabbaknak kell lenniük, hogy jobban megértsék a fogyasztók mozgását. Ha nem tudják mutatni ezt a megértést és empátiát, akkor komoly piaci veszteségeket könyvelhetnek el - tette hozzá.

Törőcsik Mária szerint olyan trendcsoportok alakulnak, amelyek reagálnak a piaci eseményekre, ilyenek a "célváltók". Õk azok, akik már sokat dolgoztak, de kimerültek, és új célokat keresnek. Esetükben valószínűsíthető, hogy a nonprofit szféra felé mozdulnak, és inkább életminőségüket próbálják emelni, nem pedig nagyobb összeget megszerezni.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

A vártnál magasabb amerikai inflációs adat borzolja fel ma a kedélyeket a tőzsdéken: szeptemberben 3,7 százalékra gyorsult az áremelkedés, miközben a maginfláció 2,6 százalékra emelkedett, mindkét mutató meghaladta az elemzői várakozásokat. A közlés után esni kezdtek az amerikai részvényindexek, és az arany is gyengült, a befektetők ugyanis ismét nagyobb esélyt látnak arra, hogy a Fed akár már októberben újabb kamatemelésre kényszerülhet. Eközben a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon is felpörgött, a nagybankok eredményei mellett pedig továbbra is az AI-szektor körüli aggodalmak és az iráni konfliktus fejleményei mozgatják a piacokat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×