Infostart.hu
eur:
363.9
usd:
324.68
bux:
143550.77
2026. október 14. szerda Helén

Fellegi: Gyors és határozott lesz a megoldás a Malév ügyében

Gyors, határozott megoldás kell a Malév ügyében - mondta egy újságírói háttérbeszélgetésen a nemzeti fejlesztési miniszter. Fellegi Tamás kijelentette: tárgyalásokat folytatnak egy nem orosz, szakmai befektetővel. A miniszter elmondta azt is, hogy az energia-ármoratórium az év végéig tart, addig megegyeznek az energiaszolgáltatókkal.

A legutóbbi orosz-magyar vegyes bizottsági tárgyalások fő témája volt a Malév ügyének rendezése, a felelősségi kérdések tisztázása - mondta a nemzeti fejlesztési miniszter, hozzátéve: ezen a héten előremutató tárgyalások voltak egy nem orosz, lehetséges befektetővel, aki szívesen látna egy európai partnert.

A miniszter hangsúlyozta: szakmai befektetőről van szó.

Fellegi Tamás a válságadókról szólva hangsúlyozta: olyan megoldásra törekedett a kormány, amely egyszerre elégíti ki például az olyan szempontokat, mint a költségvetési egyensúly tartása, és olyan adó, amely nem az üzleti tevékenységhez kapcsolódik, hanem pénzügyi természetű és átmeneti jellegű, ezért EU-konformnak vélik.

A miniszter szerint komoly átrendeződést nem hoz az érintett piacon a válságadó. Ezenkívül azt sem tartja elképzelhetőnek, hogy a lakosságra hárítják át az érintett piaci szereplők a plusz adó terhét, mivel egyrészt 61 milliárd nem könnyen tolható át, másrészt azért vannak a szabályozó, felügyelő hatóságok, hogy ezt megakadályozzák.

Fellegi Tamás bejelentette azt is, hogy az év végéig marad az energia-ármoratórium, addig meg fognak egyezni a szolgáltatókkal. Olyan megoldáson dolgoznak, amely egyszerre elégíti ki a politikai és az üzleti igényeket is, és tervezhető, a legfontosabb szempont azonban a lakosság fizetőképessége. A miniszter elismerte, hogy a különadó behoz egy új aspektust a tárgyalásokba, de mivel erős a megegyezési szándék, ezért év végén lesz megállapodás.

Fellegi Tamás szólt a nemzeti közlekedési holdingról, amely a mostani formában nem külön-külön a vállalatokat, hanem a közösségi közlekedést fogja finanszírozni, ez pedig meggyőződésük szerint hosszú távon jobb, mint az eddig szétszabdalt rendszer.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×