eur:
389.12
usd:
361.42
bux:
68668.16
2024. május 7. kedd Gizella

Vámosi-Nagy Szabolcs: nem adócsökkentés, hanem átcsoportosítás lesz

Az összes adóterhelés érdemben nem változik, csak átcsoportosításra kerül sor a lakosságtól és az adót fizető társaságoktól a bankadót és válságadót fizető ágazatok terhére; az adócsökkentés nem olyan mértékű, hogy a gazdaságot fehéríthetné - kommentálta a parlament elé beterjesztett adótörvény-javaslatokat Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst & Young adószakértője

Az APEH volt elnökhelyettese szerint a változások 300-350 milliárd forint adókiesést jelentenek. Mint elmondta, a 16 százalékos szja kulcs ténylegesen 20,3 százalékos elvonást jelent a szuperbruttó fenntartása miatt, az idén hatályos 17 százalékos kulcs pedig valójában 21,6 százalék, így a lineáris kulcs bevezetése 1,3 százalékpontos csökkenést jelent.

Vámosi-Nagy Szabolcs kiemelte: a családok, gyerekesek hatalmas adókedvezményt kapnak. Az, hogy három gyerek után havi 99 ezer forint az adókedvezmény, azt jelenti, hogy a szülők gyakorlatilag nem fognak adót fizetni.

A 16 százalékos kulcs bevezetése a lakosságon belül a közepes és magas jövedelműeknek érdemi adócsökkenést jelent. Mérséklődik azon alacsony jövedelmet vallóknak az adóterhelése is, akiknek nem munkaviszonyból származik a jövedelme (egyéni vállalkozók, társaságok főállású tagjai), akiknél az adójóváírás nem játszik szerepet.

Az adójóváírást igénybe vevőknél, akik esetében az volt az ígéret, hogy a nettó jövedelempozíció nem változhat, akkor lehet a hatást megítélni, ha ismertté válik a minimálbér mértéke (2009-ben az APEH adatai szerint 354 ezer olyan minimálbéres volt, akik egész évre érvényesítették az adójóváírást). Az adószakértő szerint a semleges hatáshoz a jelenlegi 73.500 forintos minimálbérnek mintegy 80 ezer forintra kellene emelkednie.

A tőkejövedelmek adója is csökken, a külön adózó jövedelmeké is 16 százalék lesz - mutatott rá. Az osztalékadó 25 százalékról 16 százalékra csökken. Ha azt nézzük, hogy a szlovákoknál nincs osztalékadó, akkor ez még nem elég, ha azonban azt, hogy máshol 20-25 százalék körüli, akkor előnyös - mondta Vámosi-Nagy Szabolcs.

A lakosság az szja csökkenése miatt nála maradó jövedelmet fogyasztásra vagy megtakarításra fordítja; az adószakértő szerint a megtakarítás lesz a jellemzőbb, mert nagy adócsökkenés a közép- és felső jövedelmi kategóriában lesz, ez a réteg pedig nyilván nem változtat sokat a fogyasztásán, mert eddig is ki tudta elégíteni.

A társaságok esetében kiemelte: jövőre éves szinten 10 százalékossá válik a társasági nyereségadó 500 millió forintig, ami idén csak július 1-jétől érvényesült. Azt is fontos üzenetnek tartja, hogy a társasági adókulcs 2013-tól egységesen 10 százalékos lesz, aminek jó hatása lesz a gazdasági versenyre.

Az adócsökkentés és több más intézkedés fedezetét a különadókkal teremtik meg. A bankadó és a válságadóval érintett ágazatok adója együttesen 360 milliárd forintot tesznek ki. A magánpénztári intézkedést az adószakértő szerint nem lehet idesorolni, mert az nem adóintézkedés. A válságadókkal kapcsolatban megjegyezte: sajátos megoldásnak tartja októberben azt mondani ágazatoknak, hogy év végéig fizessenek be egy komoly összeget (a válságadókat ugyanis december 20-ig kell befizetni a törvénytervezet szerint).

Hozzátette: nem tud megszabadulni attól a gyanakvástól, hogy a válságadót idővel áthárítják a szervezetekre és a lakosságra egyaránt, hiszen mindannyian fogyasztók. Pláne, ha igaz, hogy a kereskedelmi láncoknál az adó a társasági adóalapot több esetben elviszi.

A telekommunikációs ágazatot terhelő adóval kapcsolatban feltétlenül uniós egyeztetés szükséges az adószakértő szerint. Emlékeztetett arra, hogy az unió most szólította fel Franciaországot és Olaszországot a telekommunikációs adó visszavonására, mert egy uniós irányelv szerint, amit mi is elfogadtunk, 2020-ra a szélessávú internetet ki kell terjeszteni. Ebből következik, hogy ennek a szektornak a különadóztatása csak akkor lehetséges, ha azt erre a célra fordítják. Ha "nem fogadnak szót", akkor az unió az Európai Bíróság elé viszi az ügyet, amely a tagállamok számára kötelező határozatot hozhat - mondta.

A változások hatását összegezve megállapította: összességében nem adócsökkentésre kerül sor, hanem az adó átcsoportosítására a lakosságtól és az adót fizető társaságoktól (a társaságok 40 százaléka veszteséges vagy nulla kulcsos) a válságadóval, bankadóval terhelt szektorokra. Véleménye szerint a GDP-arányos adóterhelés nem csökken, talán kicsit még emelkedik is.

Arra a kérdésre, hogy az adóintézkedéseknek lehet-e a gazdaságot fehérítő hatása, úgy vélekedett, nem kerül sor olyan markáns változásra, ami ezzel a hatással járna. Az 1.800 milliárd forintos szja teher ugyan jelentősen, 300 milliárd forinttal csökken, de a 27 százalékos munkáltatói és a 17 százalékos dolgozói járulék nem változik, az átlagos szja pedig 19,5 százalékról 18 százalékra mérséklődik.

Az adóék 1-2 százalékpontos csökkenése nem olyan markáns változás, ami miatt rohannának bevallani az olyan jövedelmeket, amiket eddig el tudtak, és a jövőben is el tudnak dugni. Nem látni ugyanis a feketegazdaság visszaszorítását célzó intézkedéseket, az APEH és a VPOP egyesülését kivéve, ami kezdetben ugyan rontani fogja az adóigazgatás hatékonyságát, de később növelni fogja - mutatott rá Vámosi-Nagy Szabolcs.

Címlapról ajánljuk
Mbappé az utolsó párizsi BL-meccsére készül a PSG mezében

Mbappé az utolsó párizsi BL-meccsére készül a PSG mezében

A Borussia Dortmund egygólos előnnyel kezdi a Bajnokok Ligája-elődöntő ma esti második mérkőzését a Paris Saint-Germain ellen. A sárga-feketék 2013 óta először juthatnak be a fináléba. A helyzet nem egyszerű: a francia bajnok ebben a sorozatban egyszer már legyőzte a Parc des Princes-ben a Dortmundot.

A szakszervezet szerint 25 milliárdból meg lehetne oldani a felsőoktatási dolgozók béremelését

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete addig nem kezdeményez újabb tárgyalást, amíg az államtitkárság nem áll elő konkrét javaslattal és ígérettel a felsőoktatásban dolgozók bérhelyzetének rendezését illetően – mondta az InfoRádióban Gregor Anikó szakszervezeti titkár. Arról is beszélt, hogy készek lennének segíteni a minisztériumnak abban, hogy találjanak forrásokat a költségvetésben a követelések teljesítésére.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Folytatódik az emelkedés a tőzsdéken

Folytatódik az emelkedés a tőzsdéken

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországban érkeznek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül érkezik még európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi adatokat is ma közlik. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. Ami a mai napot illeti, egyelőre ktiart a tegnapi optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexeknél kisebb emelkedést láthatunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×