Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Jó évet zárt a MÁV

A MÁV Cargo eladása húzta fel a Máv Zrt. 2008-as eredményét - jelentette ki a vasúttársaság vezérigazgatója. Heinczinger István szerint a romló gazdasági környezet és a sztrájkok okozták a veszteségek jó részét.

41 milliárd forint feletti a mérleg szerinti eredménye a Máv Zrt.-nek 2008-ban, és 9 milliárd forint működési eredményt tudott felmutatni. 2008 a társaság legújabb kori történetének csúcséve, ami elsősorban a Máv Cargo eladásának, és az ezáltal befolyt 102 milliárdnak köszönhető - hangsúlyozta a társaság vezérigazgatója.

Heinczinger István kiemelte: a tervezettnél kedvezőtlenebbül alakultak egyes mutatók a gazdasági válság miatt, és emellett a sztrájkok, illetve a folyamatos sztrájkfenyegetettség okozott problémákat, illetve konkrét utas-vesztést. A vezérigazgató közölte: csökkent az átlagos utazási távolság és a fizető utasforgalom a tervezettől 6 százalékkal maradt el.

Heinczinger István hozzátette: jelentősen csökkent a teherforgalom is, 2008 utolsó hónapjaiban 15 százalékkal, idén az első negyedévben pedig már több mint 25 százalékkal. A MÁV vezetése ennek hatására visszafogta a beruházásokat, a tervezettekből csak azokat végezték, amelyek a biztonságos működtetéshez feltétlenül szükségesek voltak. A

vezérigazgató elmondta: csökkent a társaságnál alkalmazottak létszáma is, mintegy 500 fővel, 2007-hez képest. Heinczinger István hangsúlyozta: a hatékonysági mutatókat nézve a MÁV jól teljesít, a térség egyik leghatékonyabb vasúti társasága, úgy, hogy mindeközben alulfinanszírozott: idén mintegy 220 milliárd forintra lenne szükséges, hogy tartsák a menetrendet, de az állam csak 163 milliárdot biztosítana az úgynevezett közszolgáltatási szerződésen keresztül, de ebben még nincs egyezség, tart az alkudozás.

A MÁV Start vezérigazgatója elmondta: nem sikerült megállítani az utas-vesztést, ez szerinte elsősorban a sztrájkok, illetve a sztrájkfenyegetettség következménye. Kozák Tamás hozzátette: mindez annak ellenére alakul így, hogy az utasok egynegyede nem fizet, a fizető utasoknak pedig csak a 11 százaléka vásárol teljes árú jegyet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Európa nagy részén a szokásosnál felhősebb idő, ezáltal a sokéves átlagnál kisebb besugárzási értékek valószínűsíthetőek 2026 első hónapjaiban - derül ki egy új elemzésből, amely műholdas adatokat és mesterséges intelligencia/gépi tanulási algoritmusokat használva modellezte az első fél évben világszerte várható napenergia-termelési körülményeket. A legnagyobb negatív anomália Kelet-Európában és az északi országokban várható, ahol helyenként akár 10%-kal is kisebb lehet a besugárzás, mint a sokéves átlag. Miután elsősorban a besugárzás határozza meg, hogy mennyi áramot termelnek a naperőművek, így kiemelt jelentősége van a napenergia-termelés arányát tekintve 2024-ben világelső Magyarország energiaellátása szempontjából is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×