Infostart.hu
eur:
364.29
usd:
324.69
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Gáztárolókban az üzlet?

Üzleti lehetőséget lát az energiaügyi miniszter a földgáz úgynevezett bértárolásában. Erről maga Molnár Csaba beszélt a parlament európai ügyek bizottsága előtt az Európai Bizottság energiaellátási javaslatai kapcsán. A tárcavezető beszélt arról is, hogy Magyarország hamarosan pályázatot ír ki új szélerőművek építésére.

A közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter szerin 80 százalékban a nyugat-európai országoknak kedveztek az Európai Bizottság energiaellátási javaslatai.

Molnár Csaba a bizottság előtt azt mondta: a testület által kiadott energiaügyi koncepció a források négyötödét a régi tagállamoknak juttatná, ráadásul olyan projektek finanszírozására, amelyekre már nincs szükség. Ilyen például az energiahálózatok összekötése. Magyarország ezért azt javasolja, hogy a hálózatok összekötésére elsősorban a kelet-európai tagállamok kaphassanak több pénzt.

Molnár Csaba elmondta: Magyarország több javaslatot is tett a koncepció módosítására. Budapest szerint indokolt lenne, hogy az Európai Unió ne csak gázválság idején tartson megfigyelőket a forrás- és tranzit országokban, hanem folyamatosan, így mindvégig monitorozni lehetne az energia unióba érkezését.

A miniszter szerint emellett előre ki kellene alakítani egy szankciórendszert, hogy a szerződéses felek előre tudják, mi vár rájuk, ha leállítják a szállítást, vagy megcsapolják a vezetéket.

A miniszter szerint Magyarország gáztároló kapacitásai elegendőek, nincs szükség azok bővítésére. Molnár Csaba ugyanakkor üzleti lehetőséget látna abban, hogy Magyarország pénzért tároljon olyan országok tulajdonában lévő földgázt, amelyeknek nincsenek tárolóik.

A tárcavezető ezzel kapcsolatban kifejtette: nem igaz, hogy erősen importfüggők vagyunk olaj és gáz tekintetében, a magyarországi fogyasztás 15-20 százalékát ugyanis el lehet látni saját forrásból, ez pedig jó arány.

Molnár Csaba szerint mindettől függetlenül tovább lehetne növelni a magyarországi termelést, ehhez szükség van az új mezők feltárásához szükséges engedélyezési eljárás egyszerűsítésére és a bányajáradék átalakítására.

A miniszter beszélt a nukleáris energiáról is, mint monda, az európai unió jelenleg támogatja az atomenergia hasznosítását, Magyarországon ezért szükség van a Paksi Atomerőmű kapacitásának bővítésére. Ez 10-12 éven belül valósulhat meg.

A megújuló energiák kapcsán azt mondta: elsősorban a szél- és a biomassza-energia terén lehetne javítani a magyar termelésen. Az energiahivatal hamarosan pályázatot ír ki szélerőművek építésére.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×