Infostart.hu
eur:
364.48
usd:
324.67
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Gyurcsány hazafias gazdaságpolitikát hirdet

Az új magyar gazdaságpolitikát a belső forrásokra, a munkára kell alapozni - jelentette ki a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége és a DEMOS Alapítvány rendezvényén.

A lakosság előtt két nagy kihívás áll: a munkahelyek megtartása és a hitelek törlesztése - mondta a DEMOS és a BAMOSZ közös konferenciáján a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc szerint az államnak erre a két területre kell koncentrálnia. Az állam ugyanakkor - folytatta, - nehéz helyzetben van, hiszen maga is finanszírozási problémái vannak a jelenlegi pénzhiányos, válságos helyzetben.

A kormányfő azt mondta: az Amerikai Egyesült Államokban meghirdetett bankmentő csomag elszívja a világ elől a likviditást, minden megtakarítás, pénz Amerikába vándorol. Gyurcsány Ferenc kifejtette: ebben a helyzetben, amikor vége a pénzbőségnek, mindent csak a belső megtakarításokból lehet finanszírozni, és ez nem csupán magyar, hanem nemzetközi probléma is.

A miniszterelnök szerint az állam így minden oldalról szorítóba került, és ehhez komoly társadalmi feszültség is párosul. Magyarország számára ez azt jelenti, hogy határozottan kell lépni, így esély van arra, hogy jobb pozícióban, megerősödve kerüljön ki a viharból - magyarázta Gyurcsány Ferenc. Ehhez pedig nagy önfinanszírozó képesség szükséges, azaz a teljes gazdaságpolitikát újra kell gondolni - jegyezte meg.

A kormányfő úgy fogalmazott: számba kell venni Magyarország előnyeit, amelyekre felépíthető egy új gazdaságpolitika, az önfinanszírozó képesség javítása mellett pedig csökkenteni kell az újraelosztás hányadát. Gyurcsány Ferenc azt mondta: ezután egy társadalmi prioritás van, a munka és a teljesítmény elismerése, illetve egy erős patrióta gazdaságpolitika, ami nem egyenlő a nacionalista protekcionizmussal.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×