Infostart.hu
eur:
364.95
usd:
324.62
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Állami segítség nélkül jövőre csődbe mehet a General Motors

A legnagyobb amerikai autógyártó vállalat, a General Motors vezetése pénteken közölte: a cég 2009-ben csődbe mehet, ha folytatódik a gazdaság mélyrepülése és az állam nem nyújt segítséget. A GM tudatta, hogy a harmadik negyedévben 2,5 milliárd dollár volt a vesztesége, és pénztartalékai vészesen apadnak, jövőre kimerülhetnek.

A cég arra is utalt, hogy felfüggesztették a másik nagy detroiti autógyártó vállalattal, a Chryslerrel folytatott fúziós tárgyalásokat. A közlemény szerint a két vállalat egyesülésének feltehetően jelentős előnyei lettek volna, ám a General Motors számára jelen pillanatban fontosabb, hogy a likviditási gondok megoldására összepontosítson.

A fúziós elképzelés már nem szerepel a GM rövid távú tervei között. A vállalat leszögezte: a gazdasági növekedés lassulása és a hitelválság miatt a cégnek "életbevágó szüksége" van a kormányzati segélyre.

A GM bejelentése néhány órával az után látott napvilágot, hogy a Ford közölte: 129 millió dollár volt a vesztesége a harmadik negyedévben és 2260 irodai alkalmazottját lesz kénytelen elbocsátani Észak-Amerikában.

Rick Wagoner, a GM vezérigazgatója közölte, hogy az elmúlt negyedévben az eladások drámai mértékben csökkentek. A GM a nyári 20 százalék után további 30 százalékkal akarja csökkenteni a bérköltségeket. A cég ugyanakkor figyelmeztetett: minden csökkentés ellenére a vállalat likviditása olyan szintre süllyed az év hátralevő részében, amely még éppen lehetővé teszi a termelés folytatását.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×