Infostart.hu
eur:
361.7
usd:
315.49
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Eladták az oroszoknak a Malévot

Aláírták a Malév privatizációs szerződését. Az Airbridge társaság 200 millió forintért veszi meg a légitársaság mintegy 100 százalékos részvénycsomagját, és legalább 50 millió euró (mintegy 12,5 milliárd forint) tőkeemelést vállal - közölte az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt.

A tranzakció pénzügyi zárásának tervezett időpontja március vége, ekkor kerülhet sor a vételár megfizetésére, valamint a befektető által már korábban letétbe helyezett 20 millió euróból történő tőkeemelés megvalósítására is.

"Az ÁPV Zrt. elégedett a privatizáció eredményeivel, az értékesítés mindenképpen pozitív hatású a légitársaság számára" - közölte a szervezet.

A vagyonkezelő szerint a Magyar Állam a Malév Zrt. értékesítése révén nem szenved hátrányt, kötelezettségeinek egy jelentős része megszűnik.

"Eközben a légitársaság hosszabb távú működésének feltételei kedvezően alakulnak, a tulajdonosváltás révén jelentős tőkéhez és addicionális piaci lehetőségekhez jut" - áll a közleményben.

Fellendülést ígér az új tulajdonos

A Malév két éven belül nyereséges lesz, és az utasforgalom évente 20-25 százalékkal nő majd - mondta Borisz Abramovics, az Airbridge fő részvényese.

A növekedési dinamika új munkahelyeket teremt, tömeges elbocsátás nem lesz - tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy a Malév menedzsmentje nagy munkát végzett a létszám optimalizálására.

A Oneworld légiszövetséghez történő Malév-csatlakozással kapcsolatban az orosz üzletember hangsúlyozta, hogy mindig támogatták a csatlakozást és mindent megtesznek, hogy a magyar légitársaság sikeres legyen a szövetségen belül.

A privatizációs szerződés részleteiről Borisz Abramovics nem kívánt beszélni.

Leonov Péter, az AirBridge Zrt. igazgatóságának tagja elmondta, hogy az AirUnion, amelynek Borisz Abramovics az elnöke, megrendeléseket hoz a Malév leányvállalatának, az Aeroplexnek is.

Az öt orosz légitársaságot magába foglaló AirUnion 18 Boeinggel rendelkezik, és az AirUnion tulajdonában lévő fapados Sky Express repülőgépeit is az Aeroplex javíthatja majd.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 21. 13:55
×
×