Infostart.hu
eur:
361.88
usd:
315.7
bux:
0
2026. szeptember 22. kedd Móric

Németországban dübörög a gazdaság

A német gazdaság fokozatos javulása együtt jár a munkanélküliség csökkenésével is. Mindez visszahat a konjunktúra élénkülésére, mert az államnak egyre kevesebb segélyt kell átutalnia a jogosultak számlájára, az elhelyezkedőkkel pedig tovább bővül a vásárlók tábora.

Angela Merkel kancellár 2005-ös hivatalba lépésekor kormánya egyik legfontosabb feladataként a gazdasági élet talpra állítását és ezzel egy időben a munkanélküliség tartós leküzdését jelölte meg.

A múlt év közepe óta szinte egymást érik a konjunktúra élénkülését bizonygató jelentések, a munkanélküliségről pedig hónapról hónapra csökkenő számokat közöl a nürnbergi Szövetségi Munkaügyi Hivatal.

Januárban még úgy tűnt, hogy Németország nemzeti összterméke tavaly 2,5 százalékkal növekedett, ma már tudható, hogy a fellendülés üteme 2,7 százalék volt.

Az előrejelzések erre az évre szintén kedvezők, ezért a  kutatóintézetek és a szakértők egybehangzó véleménye szerint jövőre az állástalanok számát további egymillióval lehet
csökkenteni, 2009-re pedig - ha nem jön közbe váratlan gazdasági válság - a munkanélküliek számát hárommillió alá fogják szorítani.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Alaptörvény-ellenesek a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályai

Alaptörvény-ellenesek a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályai

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.

Szakszövetség: nagy bajba kerülhetnek a hamarosan lejáró napelemes pályázat résztvevői

Két héten belül el kell számolniuk azoknak a családoknak, akik állami támogatással gyakorlatilag ingyen telepíthettek napelemeket illetve akkumulátoros tárolókat otthonaikra. A támogatást azonban nem családok, hanem a kivitelezők kapták, amelyek közül azóta sok csődbe ment, így nem sikerült lezárni a projektet. A bajba került családok, most a kormánytól várnak segítséget – erről beszélt az InfoRádióban a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alelnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 21. 13:55
×
×