Ferencz I. Szabolcs az InfoRádióban elmondta: Fényeslitkénél óránként 1.100 tonna nyersolaj érkezik, amelyet már a finomítókba irányítottak.
A MOL kommunikációs vezetője hozzátette: amint garanciát kapnak Oroszországtól arra, hogy újabb viták esetén nem állítják le a szállításaikat, megkezdik a stratégiai tartalékok feltöltését.
Ferencz I. Szabolcs szólt arról is, hogy szerda 15 óra óta mintegy 8-9 ezer tonna olajat használtak fel a 90 napra elegendő készletből.
A gazdasági és közlekedési miniszter szerdán azt mondta: a szállítások visszaállításától függetlenül Brüsszelben megtartják az olajbiztonsági tanácsülést, amelyen Európának garanciákat kell kapnia Oroszországtól és a tranzitországoktól arra, hogy a jövőben üzleti viták nem veszélyeztetik más országok ellátását.
Kóka János hozzátette: Magyarország akkor tekinti folyamatosnak a szállítást, ha a Fehéroroszország által korábban kivett mennyiség visszajuttatása után folyamatosan érkezik az orosz kőolaj.
Szlovákiába is folyik már
Szlovákia röviddel szerda éjfél óta kap ismét kőolajat a Barátság vezetéken. A gazdasági minisztérium szóvivője szerint a teljes kapacitású szállítás felújítása műszaki okokból mintegy 4-5 napot vehet igénybe.
A szlovák kormány kedd délelőtt még arról döntött, hogy a folyamatos termelés érdekében mintegy 100 ezer tonna olajat kölcsönöz az állami tartalékból a Slovnaft olajfinomítónak. Erre azonban feltehetően nem lesz szükség.
Németországba is megérkezett
Az orosz nyersolaj már Németországba is eljutott, így várhatóan csütörtök délután üzembe helyezik a két legnagyobb kelet-németországi finomítót, a schwedtit és a leunait. Az olajszállítás kiesése azonban tartós belpolitikai vita forrásának ígérkezik Berlinben.
A kancellár ugyan az első perctől kezdve derűlátóan nyilatkozott mind a Moszkva és Minszk között kirobbant vita megoldását mind pedig Németország energiaszolgáltatásának zavartalanságát illetően. Igaz a színfalak mögött lázas diplomáciai tevékenység folyt. A német külügyminiszter telefonon kapcsolatban lépett orosz kollégájával az olajszállítások folytatása érdekében.
A Barátság kőolajvezeték leállítása azonban belpolitikai vihart is kavart Berlinben, amelyet éppen a kancellár kijelentése robbantott. Angela Merkel ugyanis kijelentette, hogy fontolóra kellene venni az atomerő hasznosítását is, mint alternatív energiaforrást.
Nem ez volt az utolsó?
Az orosz-fehérorosz olajválság legfőbb üzenete, hogy vajon Moszkva mennyire megbízható partner, másrészt az uniós országoknak el kell gondolkodniuk azon, hogy alternatív beszerzési forrásokat keressenek - mondta el az Inforádiónak az ING londoni olajipari elemzője.
Zékány András közölte: bár lehetséges más úton is beszerezni az olajat, az drágább, mint az Oroszországból érkező.
A megegyezést gyorsíthatta, hogy Fehéroroszországnak nem nagyon van más lehetősége az olaj beszerzésére, ráadásul ott a magyarországinál keményebb tél van, így szükség van az energiaellátásra.
A megállapodás azonban Oroszországnak is érdeke volt. Mivel a külföldre szállított olaj nagy részét a Barátság vezetéken keresztül szállítják, ha elzárják ezeket a csapokat, néhány héten belül túltermelési válság alakult volna ki.
Zékány András azt mondta: a jövőben is számíthatunk hasonló konfliktusra.
Hétfőtől országos közúti razzia - ezekre a sofőrökre "utaznak" most a rendőrök