Infostart.hu
eur:
365.11
usd:
320.81
bux:
151491.71
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Több éves húst adott el az éttermeknek

Németországban a Zöldpárt helyettes frakcióvezetője súlyos börtönbüntetés kiszabását sürgette azokra, akik romlott hússal kereskednek. Az ellenzéki politikus egyúttal súlyos mulasztást vetett a fogyasztóvédelmi miniszter szemére. A német agrárszövetség elnöke pedig azonnali működési tilalom kimondását követelte azon húsgyárak esetében, amelyek nem friss áruval látják el vevőiket.

Berbel Höhn a Zöldpárt helyettes frakcióvezetője botrányosnak nevezte, hogy Horst Seehofer fogyasztóvédelmi miniszter nemrég még azzal büszkélkedett, hogy valamennyi hűtőházban ellenőrizték a hús minőségét és szavatosságát, most pedig kiderül, hogy egy müncheni húsgyárból csaknem 100 tonna romlott áru került forgalomba.

A cég nevét a hatóságok eddig nem hozták nyilvánosságra, holott az agrárszövetség elnöke már a hét végén követelte a tettesek megbélyegzését.

Javasolta azt is, hogy biztosítsanak védettséget azon alkalmazottak számára, akik felfedik a hatóságok előtt, ha élelmiszercégüknél átcímkézik a romlandó árut.

Az alkalmazottak ugyanis állásuk elvesztésétől félve nem tesznek feljelentést az észlelt törvénytelenségekről.

Tény, hogy egy müncheni nagykereskedő olyan húst szállított németországi és külföldi vevőknek, amelynek szavatossági ideje már négy éve lejárt.

Németországban elsősorban török, arab és görög étkezdéket látott el, amelyek főleg egybesütött, jutányos áron kínált lángolt sültet készítettek belőle.

Németországban az elmúlt évben sorozatban követték egymást a húsbotrányok. A leleplezéseket letartóztatás és vádemelés követte, de ennek ellenére folytatódott a húsáruk átcímkézése.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

A Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint a globális bruttó államadósság 2025-ben már a világ GDP-jének csaknem 94 százalékára emelkedett, és a jelenlegi folyamatok fennmaradása esetén 2029-re eléri a globális GDP 100 százalékát. A szervezet szerint a kormányok továbbra is túl lassan mérséklik a költségvetési hiányokat, miközben a magas kamatok és a közel-keleti konfliktusok tovább növelik a kockázatokat. A globális gazdasági folyamatokról és a magyar államadósság helyzetéről Pogátsa Zoltán közgazdász beszélt az InfoRádióban.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
2007 óta nem látott szinten a 10 éves amerikai hozam - Mi történik a tőzsdéken?

2007 óta nem látott szinten a 10 éves amerikai hozam - Mi történik a tőzsdéken?

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés jöhet Európa tőzsdéin. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×