Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.16
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Mihaela Anghel, a Matei Bals fővárosi járványkórház 26 éves ápolónője (b) megkapja az első koronavírus (COVID-19) elleni oltást Bukarestben 2020. december 27-én. Anghel 2020 februárjában részt vett az első igazolt romániai fertőzött kezelésében.  A BioNTech és Pfizer által kifejlesztett vakcinából két nappal korábban érkezett meg Romániába az első tízezres szállítmány.
Nyitókép: Megkapja az első koronavírus elleni oltást Bukarestben az az ápoló 2020. december 27-én, aki 2020 februárjában részt vett az első igazolt romániai fertőzött kezelésében. MTI/AP/Andreea Alexandru

Érdekes magyarázatot találtak az oltástól való félelemre Romániában

A koronavírus elleni romániai oltási kampány koordinátora első kézből szerzett tapasztalatokat.

Valeriu Gheorghiță annak kapcsán nyilatkozott, hogy a hétvégén oltóorvosként ő is részt vett a bukaresti három napos oltási maratonon, ahol két helyszínen, éjjel-nappali üzemben több mint 18 ezer embert kapta meg a védőoltást. Ekkor talált egy indokot arra, hogy miért ódzkodnak az emberek a koronavírus-oltás felvételétől.

A katonaorvos úgy tapasztalta – írta a foter.ro –, hogy "az emberek jelentős része nem is magától az ostobábbnál ostobább összeesküvés-elméletek révén befeketíteni akart vakcináktól ódzkodik, hanem magától a szúrástól", és hogy az fájdalmat okoz. Pedig ez nem igaz.

Érdekes módon arányokról is beszámolt az orvos, aki szerint a nők kevésbé félnek a tűszúrástól, mint a férfiak.

A lap az oltási hajlandósággal kapcsolatban megjegyzi: Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter a közelmúltban meglebegtette: azokon a településeken, ahol kellően nagy számú ember kapta meg az oltást, még jóval ősz előtt eltörlik a szabadtéri maszkhasználat kötelezettségét.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×