eur:
393.5
usd:
364.65
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Kerékpárosok haladnak a Nyíregyházát Tokajjal összekötő kerékpárút eddig hiányzó, 21,5 kilométer hosszú szakaszának egyikén Nyíregyházán az átadás napján, 2017. augusztus 31-én.
Nyitókép: Balázs Attila

Bringával munkába? Családos biciklitúra? Erre figyeljünk két keréken!

A tavaszi idő és a járvány is arra sarkall sokakat, hogy átüljenek az autóból vagy a BKK-ról a kerékpárra. Milyen biciklit válasszunk, miért fontos a sisak és kell-e nekünk tárcsafék? Vásároljunk vagy kölcsönözzünk?

Sokan ajánlják, koronavírus-járvány idején kerékpárral kell közlekedni. Az idő is javul, az autó is kevesebb. Az InfoRádió Nagy Andrást, az óbudai Berguson Kft. tulajdonosát kérdezte, aki több mint két évtizede foglalkozik kerékpárokkal.

Érzik a változást? Többen bicikliznek?

Érezzük. Két héttel ezelőtt, mikor már a vírus kezdett jelen lenni és esett vissza a kereskedelmi forgalom, mondhatni, szorongva vártuk, hogy mi lesz a szakmánkkal, az ügyfeleinkkel. De azt tapasztaljuk, hogy éled a kerékpározás.

Milyen kerékpárokra van most igény?

Változott a trend. Idáig is jelen lévő ügyféligények vannak, mint például hogy legyen a bicikli munkába járós, városi, kényelmes, azonban teljesen új ügyfelek jelentek meg, akik eddig nem voltak rá felkészülve, hogy hétköznapi kerékpározók lesznek. Az életükben pozitívnak élik meg a változást, de vannak köztük olyanok is, akik mostanában már alapvető kérdésekkel sincsenek tisztában. Akár még az sem egyértelmű számukra, hogy egy háromsebességes, agyváltós kerékpár már jó-e a városi emelkedőkhöz, vagy hogy mit csináljanak, ha defektet kapnak, hova tegyék a laptoptáskájukat, hogyan biciklizzenek a városban. De ők most az üzletbe belépve teszik fel először ezeket a kérdéseket.

Az első kérdés, amikor az ember egy kerékpárt akar vásárolni, hogy milyen távra akarja azt használni. Van, aki azt mondja, néha-néha egy fél óra könnyű tekerés, van, aki szerint kerékpározni remek órákon keresztül is, vagy munkába, ha jó az idő. Milyen távra érdemes kerékpárra átszállni?

Ez nagyon egyénfüggő, testalkatfüggő, állapotfüggő kérdés. Akár rövid, akár hosszú távra érdemes kerékpárra szállni. Jelenleg, akikre előbb utaltam, hogy kerékpárt vásárolnak, rövid távon gondolkodnak, három-négy-öt-hat kilométeren szeretnének kerékpározni és erre a célra keresnek kerékpárt. Amit ilyenkor szoktam mondani, hogy érdemes átgondolni, hogy bármennyire a kényszer viszi őket bele a vásárlásba, előfordulhat, hogy rákapnak a kerékpározásra, így talán jobb rögtön egy kicsivel komolyabb kerékpárt venni. Mert ha kedvet kapnak hozzá és hétvégén is elmennek a családdal kerékpározni, akkor irány a Duna-kanyar, irány a Pilis, és a távolságok egyből meg tudnak nőni.

Milyen kerékpár az, ami már minőségi kerékpárnak számít? Egy átlagember, amikor megnéz egy kerékpárt, akkor azt szokta nézni, hogy van-e rajta például teleszkóp. De van, aki szerint ez felesleges. Mit gondol erről?

Osztom azt a nézetet, hogy a teleszkópos villa elsődlegesen nem szükséges az alapvető, biztonságos kerékpározáshoz, bár a legtöbb kerékpárban már van teleszkópos villa. De ugyanígy a tárcsafék sem alapvető. Hogy egy kerékpár alkalmas legyen városi közlekedésre és ugye inkább a munkába járásra, amire most a legnagyobb a kereslet és az igény, én azt mondom, hogy egy jó minőségű, kényelmes vázra van szükség, ami lehet akár még acélváz is, de inkább alumínium. Nagyon fontos rajta, hogy egységes gyártótól legyen rajta komplett váltórendszer. Fontos, hogy a felni alumínium legyen, ne acél, és természetesen az is nagyon fontos, hogy a KRESZ-nek megfeleljen a kerékpár, mert igazából a KRESZ, amit mond a kerékpárról, a világítás, a prizma és a csengő, most tényleg életet ment, ez nagyon fontos.

Különböző vázépítési filozófiák vannak. Nőknek női vázat, férfiaknak férfivázat kell vásárolni? Amikor egy csomó olyan kerékpár van, amit nyilvánvalóan férfiak használnak, de ejtett a váza, olyan, mint régen a női vázak voltak.

Ez is összetett. Ma gyakori, hogy a hölgyek nem szeretnek női vázas kerékpárt vásárolni, de azért túlnyomórészt ez még nincs így, az arányuk 10-15 százalék. Ilyenkor azt kell megfontolni, hogy amikor esetleg csomag kerül hátra vagy későbbiekben gyerekülés gyermekkel, akkor a fel- és a leszállás nem a nyereg mögött történik. A férfiak közül sokan keresik az úgynevezett holland típusú hattyúvázas kerékpárokat, amelyek nagyon kényelmes le- és felszállást biztosítanak.

Késhegyig menő viták mennek a neten az ideális kerékméretről. Milyen az ideális méret? 26-os, 27,5-ös, 29-es?

Igazából minden kerékpárméret igazi, hiszen van létjogosultsága, sokfélék vagyunk sokféle használatra. Azt kell megtalálni, hogy adott életciklusunkban mire kell a kerékpár, ne a divatnak akarjunk megfelelni. Városi használatra leginkább a 28-as kerékátmérő a megfelelő, amivel a cross tracking vagy tracking kerékpárok rendelkeznek. Ezek viszonylag nagy kerékátmérők, viszonylag vékony külső gumikkal vannak ellátva, de messze nem országúti keskenységű külső gumikkal, ugyanakkor egy olyan vázgeometriával bíró kerékpárra vannak építve, ami kényelmes tartást biztosít, szemben esetleg a Mountain Bike kerékpárokéval

Van egy olyan "iskola", amelyik azt mondja, hogy inkább nagy, dagadt gumikkal, balloon bike-okkal kell közlekedni, mert azok sokkal kényelmesebbek, nem ütik az ember fenekét az úthibák. Mi a véleménye erről?

Minél ballonosabb és szélesebb egy külső, annál jobban elnyeli a rezgéseket, sőt egy nagyon ballonos külső azt az érzést is, komfortérzést is keltheti, mintha teleszkópos lenne a váz. Viszont amire nagyon oda kell figyelni, hogy ezeket a ballonosabb külsőket az ember puha nyomás mellett használva sok energiát elveszt, nagyon kemény gumin viszont nem lesz olyan jó az "elnyelés". Én nem tartom indokoltnak a nagyon ballonos külső gumikat városi használatra.

Mi egy kerékpár karbantartási igénye átlagos használatban? Átlagos használat alatt azt értem, hogy esőben, porban nap mint nap fogom használni. Ezt kilométerben, időben vagy máshogy kell számolni?

Ha rozsdás, akkor már biztos, hogy el kell hozni, sőt, akkor már sokszor késő. Sok mindentől függ ez azért, de alapvetően az időjárástól. Nem mindegy, hogy az ember esőben is kerékpározik-e, télen is teker-e. Természetesen most tavasz van, tehát inkább a tavaszra koncentráljunk! A kerékpárnak az egyik lelke a lánc. A láncot érdemes tisztán tartani mindig, áttörölni egy ronggyal és kenőanyagot csöpögtetni bele a láncba, mert egy ápolt lánc kíméli mind a láncot, a fogaskoszorút, a hajtóművet, sőt, tulajdonképpen a váltókar élettartamát is megnöveli. A légnyomásra kell odafigyelni, mert nem kellő légnyomásnál sokkal nagyobb az ellenállás tekeréskor, és sokkal könnyebb felütni a felnit egy padkánál, ami defektet okozhat. Ezenkívül pedig kilométerfüggő is lehet.

Egy kerékpárt nagyjából 2000 kilométerenként mindenképpen érdemes elvinni egy kerékpárszervizbe.

Szakmán belül van egy úgynevezett közép generáljavítás, ami általában annyit jelent, amikor egy új kerékpárt üzembe helyezek, ugyanazt a folyamatot elvégzik rajta a kerékpárüzletek, váltóállítás, fékállítás, küllőfeszesség-ellenőrzés, első-hátsó kerékagy, hajtóműcsapágy, kormánycsapágy beállítása... Ha 2000 kilométerenként a kerékpár részt vesz egy ilyen ellenőrzésen, akkor várhatóan mindig jól és szépen működik. Természetesen a kopó alkatrészeket is kell ellenőrizni, a láncnyúlásmérés nagyon fontos, a fékpofák kopottsága, a külső gumik kopottsága. És a láncra visszautalva, ha idejében van cserélve egy lánc, akkor egy hátsó fogaskoszorú akár két-három láncot is elbír, ellenkező esetben, ha nem cserélünk láncot, az egész hajtásrendszert, a fogaskoszorút, a hajtóműcsapágyat is lehet cserélni, ami viszont már jelentős költség.

Sárvédő kell-e egy napi használatba szánt kerékpárra?

Városi használat mellett nincs megfelelő ruházat, mindenképpen javaslom a sárvédőt. Az utóbbi két-három hétben bár kevés volt az eső, mégis többen visszajöttek sárvédőért miután előtte az új kerékpár mellé nem kérték.

De milyen sárvédő? Mert abból is van olyan, amit utólag lehet rászerelni és vannak már a kerékpárhoz adott, masszívabbnak tűnő, úgynevezett pálcás sárvédők. Melyik kell?

A pálcás sárvédő jobban véd, mint ez a levehető és fölrakható sárvédő. A pálcás sárvédő jobban követni a keréknek az ívét, esetenként közelebb van a kerékhez, a hátsó sárvédő hosszabb, jobban fogja azt a területet, ahol a sár rákerülhet a kerékpárosra. És sokkal praktikusabb is. Viszont azért a pálcás sárvédő nehezebben szerelhető föl, és vannak bringák, ahol nincsenek is hozzá megfelelő csatlakozási pontok. De azt mondom, ha a pálcás sárvédő 100 százalékosan véd, a felcsatolható 70.

És a nyereg? Hogy lehet kiválasztani?

A nyereg és a markolat az a terület a kerékpáros szakmában, amit nagyon nehéz ajánlani. Mi ahhoz a módszerhez szoktunk folyamodni, hogy vigye el a kerékpárt az adott nyereggel, próbálja ki egy vagy két napon keresztül, és ha az a nyereg nem váltja be a hozzá fűzött elképzelést, akkor nézünk egy másikat, beszámítjuk. De még ilyenkor is nehéz eltalálni, hogy milyen nyereg a megfelelő, de ilyenkor már visszajelzések alapján van hová elindulni. Akik nyerget keresnek, mert az első nem vált be, sokan azt mondják, hogy "ide nekem a legszélesebb, legpuhább nyerget". Szerintem ez nem a megfelelő út, mert egy nagyon puha nyereg vagy széles olyan, mint egy kanapé. Húsz percig kényelmes csak. Persze azt sem várhatjuk egy nyeregtől, hogy 4-5 órán keresztül kényelmes legyen.

Milyen testtartással érdemes kerékpározni? Ez is egy olyan kérdés, amiben különböző "iskolák" vannak.

Városi kerékpárok esetében gyakori igény az, hogy egyenes háttal szeretnének ülni a kerékpáron, mint a holland típusú kerékpáron, és valóban nagyon kényelmes ez a tartás rövid távon. Viszont 15-20 kilométer után ha egyenesen ül az ember és minden terhelést a gerinc és a derék kap, az nem túl egészséges. Mindenképpen jó, ha azért valamennyire terhelést kapnak a csuklók és a váll is. De városi kerékpár esetében, és jellemzően, mondjuk, hat-hét-nyolc kilométerre van a munkahely a városon belül, ott én azt mondom, hogy elég kényelmes dolog minél egyenesebb háttal ülni a kerékpáron, de nem teljesen egyenes háttal azért.

Fejvédő, szemüveg, kesztyű, az kell mindenképpen a kerékpározáshoz?

Fejvédő nélkül nem szabad elindulni! A fejvédő olyan, mint az autóban a biztonsági öv. Mikor az ember beül, rögtön bekapcsolja és elindul vele. Sokan gondolják ha kerékpárra szállnak, hogy csak városba megyek, csak ide megyek, csak három-négy kilométerre megyek. De ha valaki nem adja meg az elsőbbséget nekik, az élet nem nézi, hogy ők éppen csak három kilométerre akartak felülni a kerékpárra.

A bukósisak ezért a legfontosabb kerékpáros ruházat, illetve védőeszköz a kerékpároson.

A sisak után mindenképpen tennék egy határozott pontot. A szemüveg és a kesztyű is fontos, hiszen hogyha az ember szemébe belerepül egy bogár vagy fölpattan egy kis kavics, akkor az nagyon veszélyes tud lenni. Hirtelen olyan helyzetbe tud kerülni az ember, hogy nem lát és annak baleset lesz a vége.

Látják ebben a helyzetben egy másik kategória, az elektromos rásegítéses kerékpárok iránti kereslet növekedését? Azért az nagyon drága játék.

Az elektromos kerékpárok jelen vannak már a piacon. Mondhatni, nem számítanak már különlegességnek, nagyon hamar berobbantak. Még négy-öt évvel ezelőtt is rácsodálkoztak az ügyfelek, hogy elektromos kerékpár, jé, van a kerékpárüzletben? Most már szakmai kérdéseket tesznek fel, akik ezek iránt érdeklődnek. Azért természetesen elektromos kerékpárok az árukból kifolyólag nagyon nehezen terjednek el hazánkban, illetve megoszlanak a vélemények. Valaki azt mondja, hogy ez a hagyományos kerékpározás végét jelenti. De mondok egy saját példát! Elmentünk tavaly az Alpokba tíz napra a feleségemmel elektromos kerékpárral Salzburgból a tengerpartig, gyönyörű kerékpárút volt tíz napon keresztül. Nagyon szeretem leküzdeni az emelkedőket, de bevallom, nagyon jól esett egy olyan kirándulás, ahol igazából nem fáradtam el, hanem végig arra tudtam koncentrálni, hogy a táj, a mezők, a hegyek... nem a légzésemre kellett figyelni, nem a ritmusra kellett figyelni, hanem tíz napon keresztül boldogan kerékpároztunk. Ez is egy élmény. Én úgy gondolom, hogy ez egy nagyon jó dolog. De természetesen van egy másik kerékpárom is, és imádok föltekerni Dobogókőre az emelkedőn és megszenvedni. Külön kell választani ezt a két dolgot, szerintem fölösleges összehasonlítani.

Kerékpárt; venni vagy bérelni? Van, aki azt mondja, hogy az az igazi, hogy az enyém, mert a testem része. Van, aki azt mondja, hogy nem feltétlenül, mert más karbantartja.

Kerékpárüzletünk és kerékpárkölcsönzőnk is régóta működik Óbudán, ismerjük a bérlőink és a vásárlónk szokásait is. Mindenki más, és mindenkinek más a megfelelő. Mi ebből adódóan kidolgoztunk egy tartós bérleti lehetőséget, ami azokra a problémákra kínál komplett megoldást, ami általában gyakran előfordul a kerékpárok esetében. Ellopják, szervizelni kell... Mi kínálunk jó minőségű, kényelmes városi kerékpárokat, egy olyan komplett csomaggal, amelynek az ára nem haladja meg egy BKK-jegy díját. Ami kompletten tartalmazza a kerékpár bérletét, egy jó minőségű zárat, Casco-biztosítást, lopás elleni biztosítást, 24 órás csereszervizt a kerékpárra vagy cserekerékpárt, ha defektet kap.

Olyan ez, mint a flottaüzemeltetés az autóknál?

Igen. Csak nem céges autó, hanem céges kerékpárflotta. Akár egy darabtól, de még 50-100 darab esetében is tudunk kerékpárokat adni a cégeknek az említett szervízszolgáltatásokkal.

Van, aki azt mondja, hogy aki egyszer rákap a kerékpározás ízére, az utána nem tud majd leszokni róla, addiktív dolog. Mit gondol, a koronavírus-járvány miatt akik most rákapnak a kerékpározásra, rajta maradnak?

Úgy gondolom, természetesebbé válik utána is a kerékpározás, elfogadóbbak lesznek a kerékpárosokkal azok, akik idáig elzárkóztak a kerékpártól és a kerékpárosoktól, vagy esetleg ferde szemmel néztek rájuk. Ez nagyban elősegíti majd azt, hogy mindenki bátrabban ül majd kerékpárra és én is úgy gondolom, hogy sokan nem fogják letenni a kerékpárt a vírus elmúlta után, hanem továbbra is megmaradnak a kerékpáron. Mert kerékpározni jó dolog!

A teljes interjút alább meghallgathatják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

A lelki álomkórtól óv Ferenc pápa a keresztút meditációjában

Az elnyomástól és igazságtalanságtól megalázott Krisztusok, a háború őrültsége miatt mosolyukat vesztett gyermekek és a bántalmazást elszenvedő nők a főszereplői a nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditációknak, melyeknek szövegét első alkalommal Ferenc pápa írta.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×