Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Hogyan függ össze a fogmosás és a rák miatti korai halálozás?

A nem megfelelő fogmosásból eredő szegényes szájhigiénia növelheti a rákos megbetegedés miatti korai halálozás kockázatát - állapították meg a szakemberek.

Svéd kutatók összefüggést találtak a dentális plakk - a szájüregben található kemény felszíneken kialakuló, baktériumokat tartalmazó biohártya - megnövekedett mennyisége és a rák miatti korai halálozás között.

A The British Medical Journal (BMJ) Open című orvosi folyóirat internetes oldalán közzétett megfigyeléses tanulmány 1390 ember bevonásával készült 1985 és 2009 között. A kutatás kezdetén a résztvevők mindegyikét kikérdezték az olyan életmódbeli, egészségügyi tényezőkről, amelyek növelhetik a rák kialakulásának kockázatát, és kiértékelték a szájhigiéniájukat is.

Huszonnégy év elteltével a résztvevők közül 58-an haltak meg, 35-en rákos megbetegedés következtében. Az eredmények szerint az elhunyt pácienseknél jóval magasabb volt a dentális plakk mennyisége, mint a "túlélőknél": míg az előbbieknél mért értékek azt mutatták, hogy a fogak rágóterületét teljesen befedte a plakk, addig az utóbbiaknál tapasztalt jelentősen alacsonyabb adatok csupán részleges kiterjedésről tanúskodtak - olvasható a The Daily Telegraph című brit lapnak a tanulmányt ismertető internetes kiadásában.

A részt vevő nőknél 61, a férfiaknál pedig 60 év volt az átlagos halálozási életkor. "Figyelembe véve, hogy a nők várható élettartama ennél 13, a férfiaké pedig 8,5 évvel hosszabb, a páciensek halálának idejét korainak lehet tekinteni - hangsúlyozták a szakemberek. Közlésük szerint jelenlegi eredményeik azt mutatják, hogy a fogfelszínen és az ínyen hosszú ideig megtelepedő magas baktériumtartalmú lepedék talán szerepet játszhat a karcinogenezisben.

A kutatók egyidejűleg felhívták a figyelmet arra: eredményeik nem bizonyítják egyértelműen, hogy a dentális plakk okozná a rákos megbetegedést, vagy közvetlenül hozzájárulna annak kialakulásához. Véleményük szerint további tanulmányokra van szükség az általuk megfigyelt összefüggés alátámasztása érdekében.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×