Infostart.hu
eur:
361.94
usd:
317.46
bux:
141600.83
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella

Visszatérnek a hajnali fagyok

Felhős, csapadékos és szeles időjárás várható a jövő hét első felében. A hét közepén hajnalban fagyokra is számítani kell, felmelegedés csütörtöktől várható.

A Kárpát-medence időjárását hétfő estig egy ciklonrendszer alakítja, felhős időre van tehát kilátás. Hétfőre átkerülünk a ciklon hátoldalára, emiatt elkezdődik északnyugat felől a hideg levegő beáramlása.

Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak átmeneti jelleggel és rövid időszakokra vékonyodhat el, csökkenhet a felhőzet. Éjszaka és hétfőn napközben a déli országrészben van esély tartósabb felhőzetcsökkenésre. Elszórtan lehet záporokra számítani, északkeleten néhol zivatar is kialakulhat. Az északi, északnyugati szél többfelé megélénkül, a Kisalföldön meg is erősödik. Hétfőn a Dunántúlon és a középső országrészben viharos széllökések is lesznek.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6, 11 Celsius-fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn többnyire 13, 19, nyugaton 9, 12 fok között alakul.

Kedden eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, majd északnyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet. Eleinte a Dunántúl nyugati felét kivéve többfelé, majd napközben egyre inkább csak keleten várható eső, zápor. Éjszaka, illetve hajnalban az Észak-Dunántúl magasabban fekvő tájain havas eső, hózápor sem kizárt.

Az északi szél nagy területen megerősödik, a Dunántúl északi felén és északkeleten viharossá is fokozódik. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 2, 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9, 15 fok között alakul.

Szerda hajnalban újra fagypont alá süllyedhet a hőmérséklet, -2-5, csütörtökön -1-8 fokra lehet számítani. Csütörtöktől várható felmelegedés, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16, 20 fok között alakul.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×