Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
318.88
bux:
0
2026. július 23. csütörtök Lenke

Nem bírta a bérleti díjat a patinás kávéház

Csődbe ment és a megmentésére tett kísérletek kudarca nyomán végleg bezárt az olaszországi Trieszt leghíresebb kávéháza, a 172 éve alapított Tükör-kávéház, amelynek neves törzsvendégei közé tartozott James Joyce, Franz Kafka és Rainer Maria Rilke.

A görög Nicolo Priovolo által 1839-ben megnyitott Caffe degli specchi nem bírta fizetni a tulajdonosnak, a Generali biztosítónak a magas, 38 ezer eurós negyedévi bérleti díjat a pazar Stratti-palotában a belvárosi Unita dell'Italia téren. A patinás kávéház 13 alkalmazottját elbocsátották.

A kávéházat az utóbbi években működtető Andrea Sessa üzletember mindenét a létesítménybe fektette, de nem tudta talpra állítani a vállalkozást, sőt a bérleti jogot sem tudta eladni: mint mondta, "minden érdeklődő elmenekült", amikor megismerte a bérleti díjat.

Sessa az 90-es években, édesapjával közösen vette át a nagy múltú kávéházat, amelyet 2001-ben renováltak is. "A válság és a növekvő verseny azonban pusztító volt számunkra" - mondta a vállalkozó az Il Piccolo című helyi lapnak.

A velencei hatásra létesült kávéházaknak nagy hagyománya van az olasz kikötővárosban. A legrégebbi kávéház, amelyet okiratban is említenek, a Benedetto Capano, amely 1768-ban nyílt a San Nicolo utcában.

Címlapról ajánljuk
A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

Az emberi figyelem drága, fáradékony és korlátozott erőforrás. A mesterséges intelligencia ezzel szemben képes azt az érzetet kelteni, hogy mindig van ideje ránk. Válaszol, emlékszik, vigasztal, magyaráz, flörtöl, és soha nem néz az órájára. Ez nemcsak technológiai áttörés, hanem új gazdasági korszak kezdete is lehet. A figyelemgazdaság után jöhet a kötődésgazdaság.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Néhány nap alatt ötödször érte találat az orosz Wildberries csomagküldő vállalat raktárait. Moszkva szerint az ukránok direkt támadnak civil célpontokat, Kijev viszont állítja: fegyverekhez való alkatrészeket tárolnak a gigantikus elosztópontokon. Fájhat Moszkva feje Mihajlo Drapatij, az új, Olekszandr Szirszkijt váltó ukrán főparancsnok miatt is, aki két nappal kinevezése után máris új offenzívákról, illetve az orosz hátország elleni támnadásokról értekezett. A Szirszkij leváltását kezdeményező, ám még azelőtt menesztett védelmi miniszter, Mihajlo Fedorov sokak megdöbbenésére úgy tűnik, nem fogadja el Zelenszkij bocsánatkérését. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×