Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
318.88
bux:
0
2026. július 23. csütörtök Lenke

Ezért is baj, ha rosszul alszik az ember

Aki alvásproblémákkal küzd, hajlamosabb a szív- és érrendszeri betegségekre is, ezen pedig az altatószerek sem segítenek - mutatta ki egy széleskörű norvég kutatás, amelynek eredményei a Circulation című folyóiratban jelentek meg.

Lars E. Laugsand és munkatársai olyanokat vizsgált, akik az álmatlanság valamely formájával küzdöttek: vagy képtelen voltak elszenderülni altató nélkül, vagy gyakran felébredtek az éjszaka, vagy fáradtan ébredtek minden reggel.

A kutatók 52 610 norvég felnőtt nő és férfi 1996-1997 közötti, alvásra vonatkozó panaszait dolgozták fel. Ezt követően 11 éven keresztül követték a páciensek további sorsát, az esetleges infarktus megjelenését vagy hirtelen szívhalál bekövetkeztét, illetve az alvászavar hátterében álló pszichiátriai rendellenességeket (szorongás, depresszió).

A tudományos értékelés során figyelembe vették az életkort, a családi körülményeket, az iskolázottságot, a vérnyomást és a testsúlyt, az esetleges cukorbetegséget, a testmozgást, sőt még azt is, hogy a vizsgált személy váltóműszakban dolgozott-e. A megfigyelés 11 esztendeje alatt 2368 résztvevő kapott szívinfarktust.

A statisztikai elemzés azt mutatta, hogy aki a megelőző hónapban szinte soha nem tudott elaludni, 45 százalékkal esélyesebb a szívinfarktusra. A nyugtalanul alvók szívroham-kockázata 30 százalékkal nagyobb, a reggelenként fáradtan ébredők rizikója 27 százalékkal meghaladta meg az átlagnépességét.

Minél többféle alvászavarral küzd a páciens, annál nagyobb esélye volt az infarktus bekövetkezésének. "Az alvászavar egyáltalán nem ritka és jól kezelhető" - mondta a vizsgálat vezetője. "Fontos, hogy mindenki tisztában legyen az álmatlanság és a szívroham veszélye közötti összefüggéssel, és ha ilyen panasza jelentkezik, beszélje meg kezelőorvosával."

Címlapról ajánljuk
A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

Az emberi figyelem drága, fáradékony és korlátozott erőforrás. A mesterséges intelligencia ezzel szemben képes azt az érzetet kelteni, hogy mindig van ideje ránk. Válaszol, emlékszik, vigasztal, magyaráz, flörtöl, és soha nem néz az órájára. Ez nemcsak technológiai áttörés, hanem új gazdasági korszak kezdete is lehet. A figyelemgazdaság után jöhet a kötődésgazdaság.

Itt a bizonyíték, Sulyok Tamásnak békés öregkora lesz – bár Magyar Péter még közbeszól

A Sándor-palota közzétette a volt köztársasági elnök záró vagyonnyilatkozatát. Sulyok Tamásnak továbbra sincs autója, viszont öt ingatlanban félig tulajdonos, valamint van közel 80 millió forint megtakarítása is. A nyugdíja is nyilván magas lesz, de egyéb járandóságai még kérdésesek: jelenlegi fizetését Magyar Péter korábbi bejelentése szerint nem fogja élete végéig kapni, mint ahogy várhatóan Schmitt Pál és Novák Katalin sem.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Néhány nap alatt ötödször érte találat az orosz Wildberries csomagküldő vállalat raktárait. Moszkva szerint az ukránok direkt támadnak civil célpontokat, Kijev viszont állítja: fegyverekhez való alkatrészeket tárolnak a gigantikus elosztópontokon. Fájhat Moszkva feje Mihajlo Drapatij, az új, Olekszandr Szirszkijt váltó ukrán főparancsnok miatt is, aki két nappal kinevezése után máris új offenzívákról, illetve az orosz hátország elleni támnadásokról értekezett. A Szirszkij leváltását kezdeményező, ám még azelőtt menesztett védelmi miniszter, Mihajlo Fedorov sokak megdöbbenésére úgy tűnik, nem fogadja el Zelenszkij bocsánatkérését. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×