Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Nagyon vigyázzanak: sok az idén a darázs

Idén több a darázs, főleg a német- és a papírdarázs, mert a mostani nyár különösen kedvezett a zavartalan szaporodásuknak és fejlődésüknek - figyelmeztetnek a szakemberek. Darázscsípéskor súlyos allergiás rohamok is jelentkezhetnek, de sokkal gyakoribb a helyi bőrreakció - mondta el az InfoRádiónak Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Minden évben kapnak riasztás darázscsípés miatt, és előfordult már olyan is, hogy későn érkeztek a mentők.

Az idei nyár különösen kedvezett a darazsak zavartalan szaporodásának és fejlődésének, ezért a Pilisi Parkerdő Zrt. fokozott elővigyázatosságra kéri az erdei túrára indulókat.

A társaság közleménye szerint a Pilisben és a Budai-hegységben a hetek óta tartó kánikulában meglepően nagy számban lehet nagyméretű lódarázzsal és a kisebb kecskedarázzsal találkozni. Szinte naponta fordul elő darázscsípés az erdei munkások körében, a darazsak nem egyszer kifejezetten agresszívan viselkednek.

A Pilisi Parkerdő Zrt. ezért arra kéri az erdei kirándulást tervezőket, hogy mielőtt elindulnak, orvosuknál tájékozódjanak a darázscsípés kezelésével kapcsolatban. Különösen fontos ez a csípésre érzékenyek esetében.

Jó tanácsok

Az erdészet a következő tanácsokat ajánlja, amelyek betartásával a darázscsípés kockázata minimálisra csökkenthető: csak a kijelölt turistautakon érdemes közlekedni, ahol nem bolygatják a növényzetet, így a darazsakat sem. Nem szabad fa-, szikla- vagy mesterséges üregekbe nyúlni, hiszen a darazsak szívesen építik a fészküket e helyekre.

Ne másszanak magaslesekre, és a kilátókat is fokozott óvatossággal közelítsék meg. Az erdészet ezeket rendszeresen ellenőrzi, de egy-egy újabb darázsfészek nagyon gyorsan elkészül. Mielőtt a földre letelepednének, mindenképpen vizsgálják meg, hogy a fűben, földi üregben nem találhatóak-e darazsak.

Ha meg is jelenik egy-egy darázs a közelben, igyekezzenek megőrizni a nyugalmukat, a hadonászás csak ingerli az állatokat. Ha van rá lehetőség, az élelmiszereket ebben az időszakban inkább zárt térben (menedékházban) fogyasszák el.

A túrázóknak érdemes vizet tartaniuk maguknál, ami a darázscsípés esetén is rendkívül fontos. Erre a célra a zselés jégakku is jól használható.

Lehetőleg senki nem menjen egyedül kirándulni, és mindig legyen mobiltelefon a táskában, ha segítséget kell hívni. Ha valaki tudja magáról, hogy érzékeny a darázscsípésre, inkább halassza őszre a kirándulását. Emellett érdemes a hátizsákban tartani gyógyszertárban beszerezhető orvosságokat, melyekkel a darázscsípés hatásai csökkenthetők (például kalciumtablettát).

Az erdészet szerint a veszélyes időszak vélhetően az időjárás hűvösebbre, illetve csapadékosabbra válásáig tart, az őszi időszakban a darazsak ugyanis már nem olyan aktívak.

Az erdőben, nagy számban, de csak időszakosan megjelenő darazsak szelektív irtása gyakorlatilag kivitelezhetetlen, és nem is célszerű, hiszen természetes jelenségről van szó - zárul a társaság közleménye.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nincs már messze az a gyógyszer, amitől újra kinőhet a fogunk

Nincs már messze az a gyógyszer, amitől újra kinőhet a fogunk

Az állatkísérletek után hamarosan embereken is elkezdik tesztelni japán kutatók azt az újfajta gyógyszert, ami segíthet a fogukat elvesztő betegeknek. Az eljárás először kisgyermekeknek jelenthet segítséget, de ha a gyógyszer engedélyeztetése sikerrel jár, akkor nem olyan sokára a felnőttek is igénybe vehetik.

„Nem számítok katonai intervencióra Grönlandon" - közölte az amerikai képviselőház elnöke

Mike Johnson a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában úgy fogalmazott: Grönland nem az Egyesült Államok területe, de a Dániához tartozó autonóm sziget földrajzi elhelyezkedése okán stratégiai fontosságú "nemcsak az Egyesült Államok, hanem a világ összes szabadságszerető népe számára".
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×