Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Mobilról is ingyen lesz hívható a lelkisegély-szám

Nehéz helyzetbe kerültek a lelkisegély-szolgálatok, mert csökkent az állami támogatás, és a helyi önkormányzatok is nehéz helyzetben vannak - mondta az InfoRádiónak Szabóné Kállai Klára. A Lelki Elsősegély-szolgálatok Szövetségének országos elnöke hozzátette: hamarosan mobiltelefonokról is ingyenesen elérhető lesz egy központi szám.

Miközben a támogatások csökkentek, egyre több, kilátástalan szociális helyzetű ember fordul a lelkisegély-szolgálatokhoz.

Szabóné Kállai Klára, a Lelki Elsősegély-szolgálatok Szövetségének országos elnöke az InfoRádióban elmondta: 30-ról 20 millió forintra csökkent az állami támogatás, kevesebb pénzt kapnak a nehéz helyzetben lévő helyi önkormányzatoktól és a mobilszolgáltatóktól is.

Megoldás lenne, ha a társadalombiztosítás keretéből lehetne finanszírozni ezt a tevékenységet, és erről már tárgyalnak az egészségügyi tárcával.

Az elnök hozzátette: a lelkisegély-szolgálatok évente 300 ezer hívást fogadnak, nem ritkán olyanoktól, akik már az öngyilkosságot fontolgatják. A válság miatt megnőtt azok száma, akik kilátástalan anyagi helyzetbe kerültek, és a kétségbeesést fokozza a svájci frank árfolyamának ingadozása is.

Szabóné Kállai Klára hangsúlyozta: ezért is fontos, hogy hamarosan mobiltelefonokról is ingyenesen elérhető lesz egy központi, európai uniós lelkisegély-szám.

Hanganyag: Domanits András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×