Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Utolsó roham várható a fővárosi strandokon

Legalább 100 ezer látogatóra számít a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.ezen a héten az általa üzemeltetett strandokon - mondta Kiss Ferenc, a társaság üzemeltetési igazgatója. Egy hete a rossz idő miatt jelentősen visszaesett a forgalom, naponta csupán 6-8 ezren látogattak ki a strandokra.

A kánikulával viszont a vendégek száma is nőtt: hétfőn 11 ezren, kedden 15 ezren, szerdán már 18 ezren voltak. A szakember csütörtökre és péntekre is 18 ezres látogatószámra számít, összességében a hétre pedig legalább 100 ezresre.

Kiss Ferenc azt mondta, ha augusztus 20-ig marad a jó idő, sikerülhet mérsékelni a májusban és júniusban a rossz idő miatt elszenvedett veszteséget. "Ezt már behozni nem lehet, de csökkenteni még igen" - tette hozzá.

A strandok többsége augusztus 29-én bezár, de a Dagály nyitva tartását szeptember 30-ig, a Gellértét pedig október 15-ig hosszabbítják meg. Kellemes időjárás esetén ezzel is mérsékelni lehet a korábbi veszteségeket - mondta.

Címlapról ajánljuk
Amikor az örökkévalóság jó üzlet volt – és amikor végzetes hiba

Amikor az örökkévalóság jó üzlet volt – és amikor végzetes hiba

1759 szilveszterének estéjén egy ír sörfőző olyan szerződést írt alá, amelynek a vége ma is beláthatatlan. Alig másfél évszázaddal később hasonlóan hosszú megállapodások olajról, csatornákról és birodalmi érdekekről egész országok jövőjét kötötték meg. A rendkívül hosszú szerződések egyszerre ígérnek stabilitást és hordoznak katasztrófát. A döntő kérdés nem az időtáv, hanem az, hogy a megállapodás tud-e együtt élni egy változó világgal.

„Nem számítok katonai intervencióra Grönlandon" - közölte az amerikai képviselőház elnöke

Mike Johnson a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában úgy fogalmazott: Grönland nem az Egyesült Államok területe, de a Dániához tartozó autonóm sziget földrajzi elhelyezkedése okán stratégiai fontosságú "nemcsak az Egyesült Államok, hanem a világ összes szabadságszerető népe számára".
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×