eur:
398.71
usd:
360.35
bux:
74372.71
2024. október 2. szerda Petra

Mérhető fejlődés: több diplomás, jobb információellátottság

A legutolsó izraeli népszámlálás statisztikai adatai szerint a 21. század első évtizedében jelentősen nőtt a diplomások és digitális írástudók száma az országban, igaz a korábbi felmérésekben kimutatott társadalmi egyenlőtlenségek továbbra sem tűntek el.

Az izraeli Nemzeti Statisztikai Hivatal a közelmúltban tette közzé a 2008-ban lebonyolított legutóbbi népszámlálás eredményeit. A 400 ezer háztartás lekérdezésével és 250 ezer telefoninterjú lebonyolításával készült vizsgálat szerint Izrael jelentős előrelépést tett a 21. század első évtizedében - számol be az ELTE TÁTK hírlevele.

A cenzus szerint több mint 7,4 millió lakossal rendelkező közel-keleti ország az informatikai és oktatási felzárkózás terén ért el eredményeket. Míg a legutóbbi, 1995-ös adatfelvétel során csak 14,3 százalék volt a diplomások aránya, addig ez a szám 2008-ban már meghaladta a 22 százalékot.

A társadalom-jelentés ugyanakkor hangsúlyozza, továbbra is komoly területi aránytalanságok jellemzőek a magas végzettségűek eloszlására, és ami még súlyosabb, az eltérő szocioökonómiai státusszal rendelkező társadalmi csoportok is egyenlőtlen esélyekkel rendelkeznek a felsőoktatásba való bekerüléshez.

A lakosok informatikai ellátottsága ennél valamelyest egyenletesebben alakult. A korábban mért 27-ről 70 százalék fölé nőtt a számítógéppel rendelkező háztartások száma, amelyek több mint 90 százaléka már internetkapcsolattal is rendelkezik.

Több foglalkoztatott

A Hivatal adatai szerint az elmúlt több mint tíz évben nőtt a foglalkoztatottság száma Izraelben: az 1995-ös 55 százalékos szintről 60 százalékra emelkedett. A foglalkoztatottak 12 százaléka saját vállalkozásban, 86 százaléka alkalmazottként dolgozik. A 15 év fölötti férfi munkavállalók a cenzus szerint heti 45,2, a nők 35,5 munkaórát dolgoznak.

A munkaerőpiac összetételét tekintve a dolgozók 14 százalékát teszik ki a diplomások, 16 százalékát a szakmunkások és 7 százalékát a képzettség nélküliek.

A statisztika szerint továbbra is csökken a külföldön született bevándorló zsidók száma. Míg az első népszámlálásnál 1961-ben a lakosság 62, 1995-ben már csak 38, 2008-ban pedig 29 százalékát tette ki a nem belföldön született zsidó állampolgárok száma.

A vallási megoszlást tekintve egyébként a lakosok 75,6 százaléka zsidó vallásúnak, 17 százaléka muzulmánnak, két-két százaléka kereszténynek, illetve drúznak, mintegy négy százaléka pedig más vallásúnak vallotta magát.

Magyarország: népszámlálás 2011-ben

Magyarországon jövőre kerül sor a következő, sorban a tizenötödik teljes körű népszámlálásra. Az Országgyűlés által 2009-ben elfogadott jogszabály szerint az adatfelvételt 2011. október 1. és 2011. november 30. között kell végrehajtani, az adatszolgáltatás kötelező, de az adatfelvételi íveken a válaszadók családi és utónevét nem rögzítik.

Jelenleg kérdéses, hogy a felvétel során olyan kényesebb kérdésekre is rá fognak-e kérdezni a biztosok, mint a vallás, az egészségi állapot, a fogyatékosság és a termékenység. Az ősszel elfogadott, a népszámlálás megtartásáról szóló törvény az utóbbi két téma lekérdezését előírta, míg az előbbiekét nem.

A friss hírek szerint azonban az új kormány módosítaná a jogszabályt oly módon, hogy a fogyatékosságra nem, a vallásra és egészségállapotra igen, sőt a nyelvismeretre, iskolába járásra, utazási és közlekedési szokásokra is rákérdezhessenek.

Címlapról ajánljuk
Az Izrael elleni rakétatámadást már befejeztük, de... - Irán Európának üzent

"Az Izrael elleni rakétatámadást már befejeztük, de..." - Irán Európának üzent

Telefonon konzultált több európai hivatali kollégájával Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter közvetlenül azután, hogy országa kedd este több száz rakétával támadta Izraelt - jelentette szerdán az iráni állami média. Izrael és Irán is fenyegetőzik azzal, hogy majd visszalő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.02. szerda, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora
A nagyszabású iráni csapás után folytatódik Izrael libanoni hadművelete, rendkívüli ülést tart az ENSZ BT – Híreink a közel-keleti konfliktusról szerdán

A nagyszabású iráni csapás után folytatódik Izrael libanoni hadművelete, rendkívüli ülést tart az ENSZ BT – Híreink a közel-keleti konfliktusról szerdán

Kedden Irán mintegy 180 ballisztikus rakétát lőtt ki Izraelre, miután a zsidó állam pénteken végzett az Irán-barát Hezbollah terrorszervezet vezérével, Hasszán Naszrallahhal. A csapásról szóló utasítást maga Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb politikai és vallási vezetője adta. Izrael válaszcsapást ígért. Kedd este az izraeli Jaffában terrortámadás történt, amelyben hét izraeli életét vesztette, egy női katona súlyosan megsérült.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 2. 04:50
×
×
×
×