Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
324.8
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Kezdődik a kullancsszezon - előzze meg a bajt!

Bár még nincs igazi tavasz, a kullancsok már megjelentek. A Kullancsbetegségek ambulanciájának vezetője szerint tavaly sok olyan beteg volt, aki a kullancs által fertőződött meg. Lakos András azonban úgy látja: a betegek száma nem fog nőni nagymértékben. A főorvos hozzátette: a zárt öltözködéssel megelőzhető a kullancscsípés.

Télen is előfordul, hogy valakit megcsíp a kullancs. Ahogy melegszik az idő, a csípések száma is megnő, az elmúlt három hétben már tapasztalható a növekedés - mondta az InfoRádióban a Kullancsbetegségek ambulanciájának vezetője.

A kullancs nemcsak az erdőben kirándulókat veszélyezteti, hanem az otthon kertészkedőket is. Kora tavasszal az avarból bújhat elő, így a kert rendbetételekor már gondolni kell a kullancsveszélyre - közölte Lakos András.

Õ nem támasztotta alá, hogy emelkedne a kullancsok által terjesztett betegségek száma, mint mondta, a szám ingadozik, és általában háromévente emelkedik meg. Tavaly például nagyon sok beteg volt, de ez nem jelenti azt, hogy idén is sokan lesznek.

Ahogy a szakember elmondta, a kullancs általában a nadrágszáron át, lentről fölfelé mászik, így érdemes ezt az öltözködésnél is figyelembe venni, így megelőzhető az állat csípése.

A kullancs eltávolítása

A szakember szerint az otthoni eltávolításnál ne nyomjuk össze a kullancs testét, mert ha ezt tesszük, magunkba fecskendezhetjük a kórokozókat. Ezen kívül nem tépni kell az állatot, hanem lassan, gyakran akár fél percig is húzni. Ez után már könnyen el lehet távolítani az élősködőt anélkül, hogy bármilyen testrésze a bőrben maradjon.

Az eltávolítás után már semmit nem lehet, nem kell és nem is szabad tenni - hangsúlyozta az ambulancia vezetője.

Lakos András szerint az orvosnak sincs sokkal nagyobb gyakorlata a kullancseltávolításban, mint az egyszeri embernek, hiszen azt nem tanítják az egyetemen, és nem is tud rutint szerezni belőle.

Nem lehet elkerülni az orvosi rendelőt akkor, amikor a kullancscsípés után egy nappal fokozatosan növekvő, legalább öt centiméter átmérőjű folt keletkezik a bőrön. Ez már majdnem biztos, hogy Lyme-kórt jelent - mondta Lakos András.

Lyme-kór


A kullancs a többi mellett a Lyme-kórt terjeszti, de agyhártya- és agyvelőgyulladást is okozhat a csípése. Ha időben felfedezik, akkor a kullancsok által terjesztett Lyme-kór könnyen gyógyítható antibiotikummal. Árulkodó jel lehet a vörös folt; ha ez megjelenik a testen, valószínű a fertőzés, bár a kór nem minden esetben jár együtt ezzel a közismert tünettel.

A legtöbb szakember jónak tarja a riasztószereket, amelyek általában a szúnyogokat is távol tartják, a szerek ugyanis a verejtékillatot semlegesítik, azt amely a vérszívókat vonzza. Kirándulás után hasznos átvizsgálni az egész testünket, és ha találunk magunkon élősködőt, azt azonnal el kell távolítani. Erre legalkalmasabb eszköz egy csipesz.

Agyvelőgyulladás

Az agyvelőgyulladás elleni védőoltást olyankor kell beadni, amikor még nem szaporodnak a kullancsok, az első oltást érdemes minél hamarabb, akár már januárban, mivel hat hét kell ahhoz, hogy az ember immunitást szerezzen.

Ha valakinek kullancscsípés után adnak oltást, az műhibának számít. Ez akár a páciens megbetegedését is kiválthatja, mivel ahelyett, hogy az immunrendszer a szaporodó vírusok ellen küzdene, a vakcina ellen fog ellenanyagokat termelni. De mire azok elkészülnek, már régen kialakul az agyvelőgyulladás. Így súlyosabb lehet a megbetegedés, mint az oltás nélkül.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×