Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
324.63
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Rossz hatással lehet az idősekre a délutáni szunyókálás

Azok az idős emberek, akik napközben is többnyire álmosak, elalszanak, gyakrabban halnak meg szív- és érbetegségben, mint azok, akik nappal tevékenyek és csak éjszaka térnek nyugovóra - erősítette meg a Stroke című nemzetközi szakfolyóiratban megjelent francia tanulmány következtetéseit a János Kórház Kardiológiai Ambulanciájának főorvosa. Matos Lajos hozzátette: a fiataloknak viszont kifejezetten jót tesz, ha napközben tudnak pihenni valamennyit.

Azok az idősek, akik délután is alszanak egyet, és napközben előfordul, hogy szundikálnak, a közeljövőben várhatóan valamilyen szív- és érrendszeri betegséget kapnak, esetleg infarktus, szélütés éri őket, és sokkal nagyobb kockázattal élnek, mint azok, akik nappal jól tartják magukat, és csak éjjel fekszenek le aludni - állapította meg egy francia tanulmány, amely a Stroke című nemzetközi szakfolyóiratban jelent meg.

Az időseknél a rossz hatásnak a hátterében az agyi érellátás átmeneti csökkenése áll a háttérben, és ennek a tünete az elálmosodás, a fáradékonyság.

A János Kórház Kardiológiai Ambulanciájának főorvosa, Matos Lajos hozzátette: a fiataloknál a kutatók az ellenkezőjére jutottak: náluk stresszoldóként hat a délutáni alvás, és kedvező hatása van.

A fiesztához hozzászokott déli társadalmakban ugyanakkor nem jelent semmi problémát ez, mivel itt ez az emberek életritmusának szerves része, nem úgy, mint nálunk - jegyezte meg.

Hanganyag: Torda Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×