Infostart.hu
eur:
364.29
usd:
324.75
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

A sok TV-nézés növelheti a gyerekeknél az asztma kockázatát

A naponta több órát TV-t néző gyerekeknél nagyobb a kockázat az asztma kialakulására - közölték brit kutatók a Thorax című szakfolyóirat héten megjelent számában.

A brit orvosok arra a tanulmányára alapozták megállapításaikat, amely 3000-nél több gyerek légzőszervi egészségi állapotát követte 1991-es és 1992-es születésük óta. Megfigyelték, hogy a gyerekek 3,5 és 11,5 éves kora között észrevehetően növekedett az asztma előfordulási aránya.

Az asztmás tüneteket nem mutató kisgyerekek közül nyolc év elteltével hat százaléknál állapították meg a gyulladásos betegséget. Azoknál a gyerekeknél, akik a szülők elmondása szerint napi két óránál hosszabb ideig néztek televíziót, kétszer nagyobb volt az asztma kifejlődésének kockázata.

A kutatók úgy vélik, hogy a mozgásszegény életmód és a rossz fizikai erőnlét káros hatással lehet a légzőszervek fejlődésére, különösen a légutak sima izmaira. A követéses vizsgálat idején, a kilencvenes években még nem terjedt el széles körben a személyi számítógépek és játékkonzolok használata, ezért választották az elemzéshez a televíziózást.

Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint egyes országokban a gyerekek 30 százalékánál alakul ki a gyulladásos betegség.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×